Szijj Ferenc: Szerda (A kereszteződésben a pánik…)

Portre of Szijj Ferenc

Szerda (A kereszteződésben a pánik…) (Hungarian)

A „Kenyércédulák” című sorozatból

 

A kereszteződésben a pánik

a legkisebb jelre is kitör, leejtett gombostűre,

távoli kondulásra, elszabadult légkalapácsra,

mert mindenki viszi magával számzáras, időzítős,

késleltetős aktatáskában a nyílt sebeket,

hogy sosem lehet tudni, pedig csak én tudom,

mikor van észrevétlenül, s ha egyébként semmit,

akkor is miért?

 

Jobb elrohanni vele messzire,

és csak utána feltenni a kérdést,

amelyre aztán, körül se kell nézni,

csak a bomlás, hervadás, penészledés és virágzás

logikus rendje lenne a gyógyír,

vagy ha kimondani, azt se kell az utolsó pillanatig,

amikor már magától szétesik a zsíros, ecetes buborék,

mély nyomokat hagyva a pohárka gipszben.

 

Vagy ahogy a szerdában egy ősi, kegyetlen

időjárási megfigyelés, úgy követni toronyiránt

az ösztönélet szivárványos tócsáit és tavacskáit,

amelyekben mind egy-egy jéghegynek ütközött cséplőgép

alussza dohogó álmát, s azóta már a fél országot

elárasztották volna az egymás ellen forduló tévedések

rozsdás fogai. Csak én bízom rád magam,

és onnantól, mint egy névtelen szakadék, minden újra.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://lyrikline.de

Mittwoch (Die Panik an der Kreuzung…) (German)

aus der Serie „Brotzettel“

 

Die Panik an der Kreuzung

bricht bei den kleinsten Anzeichen aus, beim Aufkommen der Stecknadel,

beim fernen Läuten, wenn ein Presslufthammer tobt,

denn jeder trägt sie bei sich, in seinem Aktenkoffer mit Zahlenschloss

und Zeitschaltuhr gesichert, die offene Wunde,

dass es keine Gewissheit gibt, wo doch nur ich weiss,

was dabei unbemerkt bleibt, und wenn ich sonst nichts,

wofür dann doch?

 

Besser ist es, damit weit weg zu rennen

und erst danach die Frage zu stellen,

von der man, wohin man auch schaut,

nur durch die logische Ordnung von Verwesung, Verwelkung,

Schimmelbefall und Blühen geheilt werden kann.

Oder aber mit Worten, zwanglos bis zum letzten Moment,

wenn die fettige Essigblase schon von alleine zerfällt

tiefe Spuren hinterlassend in einem Gläschen Gips.

 

Oder aber so wie der Mittwoch von jeher eine grausame

Bauernregel fürs Wetter ist, gilt es den regenbogenfarbenen

Pfützen und Teichen des Instinkts geradewegs zu folgen,

in jedem von ihnen träumt eine, im ewigen Eis havarierte   

Dreschmaschine ihren schnaufenden Traum. Inzwischen hätten

die rostigen Zähne der gegeneinander antretenden Irrtümer das halbe

Land besetzen können. Nur ich vertraue mich dir an

und von da an, wie eine namenlose Schlucht, alles von Neuem.

 

 

     Monika Rinck und



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://lyrikline.de

minimap