Szilágyi Domokos: Alla frontiera (Határok in Italian)

Portre of Szilágyi Domokos

Határok (Hungarian)

Határokon járok örökké,
mindig csak a határokon;
ami inneni, ami elérhető:
végül is fájni kezd,
fájni, hogy megtudjam az odaátot,
s hazudom is, hogy megtudom,
vár a határokon
a szent hazugság, a remény,
vár - várom, várjuk mindannyian,
itt, a határokon;
tágul a határ, követem,
indulok, megyek - tágul a határ,
így lesz átléphetetlen,
így leszek egyre gazdagabb,
s annál sóvárabb, minél gazdagabb.
Határokon járok örökké,
örökké hazudom
magamnak is, nektek is
- mindenkinek! -:
hogy átlépem majd, magammal viszem
szomorú poggyászként a Földet, -:
megvámolják majd, mert van, van határ,
amelyen át nem engedik
poggyászomnak gyilkos felét,
őrült felét, képmutató felét,
hullafoltos felét, zimankós,
havakkal könnyező, halállal
teljes felét, és elválik, igen,
elválik a hazugság a reménytől,
millió-éves házasság után,
s addig is, addig is,
járom a határt, járva járom,
s minél könnyebb poggyásszal lépek át majd,
annál mélyebb nyomokat hagyok a talajban.



PublisherKriterion, Bukarest
Source of the quotationKényszerleszállás. Összegyűjtött versek

Alla frontiera (Italian)

Mi aggiro perennemente alle frontiere,
sempre solo alle frontiere;
quel che è di qua, quel che è raggiungibile:
alla fine incomincia a dolermi,
mi duole, perché vorrei sapere cosa c’è oltre,
e inganno me stesso, che lo verrò a sapere,
alle frontiere mi attende
la menzogna sacra, la speranza,
attende – lo attendiamo, lo attendiamo tutti,
qui alle frontiere;
la frontiera si dilata, la seguo
mi incammino, vado – la frontiera si dilata
cosi divenne invalicabile,
cosi sarò sempre più ricco,
quanto più ricco, tanto più avido.
Mi aggiro perennemente alla frontiera,
dicendo eternamente bugie,
ingannando me stesso, voi e
- tutti quanti! -
che la varcherò, e come un triste bagaglio
porterò con me la Terra, -
lo gabelleranno, perché c’è, c’è la frontiera,
dove la metà del bagaglio non faranno passare,
la metà assassina, la metà folle, la metà ipocrita,
la metà macchiata di cadaveri,
la metà che è solo con la morte è compiuta,
piangendo lacrime ghiacciate,
e si disunirà, si, si disunirà la menzogna
dalla speranza,
dopo un matrimonio durato milioni di anni,
intanto, intanto mi aggiro alla frontiera,
camminando mi aggiro,
e con quanto più leggero bagaglio la varcherò,
tanto più profonde impronte lascerò nella terra.



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap