Tóth Árpád: Boulevard dawn (Körúti hajnal in English)

Portre of Tóth Árpád

Körúti hajnal (Hungarian)

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
Üveges szemmel aludtak a boltok,
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.
 
Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.
 
Bűvölten állt az utca. Egy sovány
Akác részegen szítta be a drága
Napfényt, és zöld kontyában tétován
Rezdült meg csüggeteg és halovány
Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.
 
A Fénynek földi hang még nem felelt,
Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt
Hangon a harangok is felmerengtek.
 
Bús gyársziréna búgott, majd kopott
Sínjén villamos jajdult ki a térre:
Nappal lett, indult a józan robot,
S már nem látták, a Nap még mint dobott
Arany csókot egy munkáslány kezére...



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

Boulevard dawn (English)

The dawn was blind, a dirty grey, asleep
the shops were, with glassy eyes they slept,
and janitors on stony wastes with will,
but half awake, swirled dust and made it mill,
like moody kobolds, like tardy djinns they swept.
 
Flash between two fire walls, a fire -
the eastern sky - on embers flames were mounting,
scores of suns turned every pane to pyre
and scattered in dirt, in pavement mire,
was Endless Light, its carats past the counting.
 
Enchanted stood the street. Beyond a lean
and gaunt acacia grew tipsy with the sun,
wavering, wafting in its topknot green,
some listless, palish blossoms could be seen:
tresses of springtime, a treasure every one.
 
From earthly sound to Light came no reply,
only colour-larks began to sing, rejoice:
displayed in a window, a lilac tie
sang lilac songs, though soon the bells nearby
rose from their slumber to add resounding voice.
 
A factory siren droned a mournful lay,
on wailing rails a tram had breached the square:
The day had come and in the toil of day
none saw the hand, - a labouring girl's - the way
the sun threw gold, and how it kissed here there.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationL. A. K.

minimap