Tóth Judit (Judit Guillaume): Születés

Portre of Tóth Judit (Judit Guillaume)

Születés (Hungarian)

Kövön fekszel, vagy köpenyen.

Elhagyatottságod

vágóhíd-udvar nappala.

Idehulltál e keramit-lapok

csarnok-világosságába, nem jutsz ki innét,

ez a legyőzetés csapdája vagy a győzelem

kivilágított éjszakája.

 

A lélegzeted ki-be zakatol,

mint hegynek föl vonat,

nem rémülettel, állhatatosan.

Csak szívd be, köpd ki,

nyeld el, nyeld el az oxigént,

nincs más, ez az egyetlen

szövetségesed a gyalázat ellen.

 

Boltozódás, feltornyosulás.

Egy torony falai a robbanás előtt.

Téglák, gerendák összekapaszkodása,

boltívek igyekezete

szétszállni, együttmaradni.

Akarat. A fájdalom akarata.

Átszúr, összekötöz, megcsusztat, fölemel.

 

Rajtad áll, hogy romhalmaz leszel,

vagy belefeszülsz a marakodásba,

s étkéül hagyod magadat.

Az övé vagy, tetőtől talpig a támadásé.

 

Egy pillanatnyi dermedés.

Mint egy jégkocka belsejében,

itt minden egynemű fehér.

Áll-e melletted angyal?

Itt senki sincs, csak ő. Nem ismered.

Anyagodban, leküzdhetetlen torlódásodban

erőtlen és egyetlen ellenfeled.

Most töri útját, reccsenti pilléreidet.

Hajítanád, de ellenállsz, de visszafognád,

egy múlhatatlan egymásbanövés

emésztő hal-gyomrába visszanyelnéd,

ahol te ő és ő te vagy.

Hol összekoccan, egymást átdobogja

a két idő a mély-mély éjszakában,

mely két életnek közös medre volt.

 

De most kitör, most bőrödet levetné.

Egy buborék sötétjében lakó

alattomos, felbőszült lázadó.

Miféle arca van? Fiú-e, lány-e?

Csak súly, tolakodás, csak akarat.

S te mint drótok közt kifeszítve,

s mintha csákányok alatt, csupa rom.

Maradék fal, mi mást már nem akarhat,

csak megtöretni, elzuhanni.

 

Madarak jönnek csapatostól.

Felborzolt tollak, égő csőrök,

tollak, tépések összevisszasága.

Füstös, fekete madarak

a földöntúli mennyezet fehérjén

a tűrhetetlen villany-lángolásban

fejedhez állnak, tollcsuhás,

sötét szerzetesek.

 

Látod-e még ott lent a vödröket?

A táruló kemencék katlanát?

Lehullasz-e sötét rostélyaikra,

hagyod-e magadra csapódni

a rettenet gyémántfényű fogazatát?

 

Tolakodás és törtetés.

Alagutak, barlangok, folyosók

állják útját, előrejut és visszahullik.

Lágy fejét préseli az élő kőzetekben.

 

Az erőfeszítés végtelenében

kötélhúzás megújuló rohamai, erő,

egyre újabb erő,

a fájdalom elképedéseiben

harangot kondítani,

hegyet eltolni,

városokat fölemelni,

kitépni, kihajítani –

Képtelen méltóság,

mint egy kivilágított keresztfán,

minthogyha felfelé zuhanva,

körodvaid végtelenében, Magasztalás.

 

Az első perc. Ez itt. A test

az elszabadulónak súlyát érzi még.

S lüktetni kezdenek a különvált idő

legelső másodpercei.

Mint lassú szárny leszáll

az első pillantás az ismeretlen arcra.

Mint kagylóban dereng a hosszúkás test,

míg két tenyér fölfogja, megmutatja.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://hycry.wordpress.com

Rođenje (Serbian)

Na kamenu ležiš ili ogrtaču.

Klanica-dvorište obdan

tvoje napuštenosti.

Ovamo si pala u svetlost hale

ovih glaziranih cigli, odavde nema izlaza,

ovo je stupica nadvladanja ili

osvetlena noć pobede.

 

Zveketa tvoj dah

kao voz na uzbrdici,

ne zastrašeno, istrajno.

Samo udahni, ispljuni,

progutaj, progutaj kiseonika,

nema druge, protiv ljage

to ti je jedini saveznik.

 

Gomilanje, nastoženje.

Zidovi jednog tornja pred eksplozijom.

Skupljanje cigli, greda,

nastojanje svodova

za raspadom, opstankom.

Žudnja. Žudnja boli.

Probode, sveže, prevari, uzdiže.

 

O tebi ovisi, bićeš li ruševina

ili se u zavadu upuštaš,

otavivši sebe za šićar.

Njen si, od glave do pete izložena napadu.

 

Trenutačna ukočenost.

Kao u unutrašnjosti kocke leda

ovde je sve jednorodno belo.

Stoji li kraj tebe anđeo?

Ni tu nikog nema, samo ona. Ne poznaješ.

U tvojoj materiji, u nesavladivom gomilanju

ona ti je nekadar i jedini protivnik.

Sad kroči svoj put, slama tvoje stubove.

Odbacila bi al se surotstaviš, al bi potisnula,

gutljajem bi vratila u utrobu ribe

moćnog zajednosraslog neprolaza probaviti,

gde si ti on i on ti.

Gde se dotiču, preglasavaju dva vremena

u mrkloj-mrkloj noći

koja je zajedničko korito dva života bila.

 

Al sad se probija, sad bi ti kožu skinula.

Stanarka tame mehura

podla, razjarena buntovnica.

Kakvo lice ima? Jel dečak, jel devojčica?

Samo težina, stiska, samo volja.

A ti kao među žicama razapeta,

kao da si ispod krampova, tek ruševina.

Ostatak zida šta bi više želeo

no skrhati se, srušiti.

 

U jatima dolaze ptice.

Nakostrešena perja, plamteći kljunovi,

darmar perja, cepanja.

Čadžave, crne ptice

na belini nadzemaljske tavanice

u nepodnošljivom električnom buktenju

uz tvoju glavu stanu, perjaste mantije,

tamni kaluđeri.

 

Vidiš li kofe tamo dole?

Kotao širećih pećnica?

Padaš li na tamne roštilje,

pustiš li da te samelje

zubalo dijamantnog sjaja užasa?

 

Stiska i probijanje.

Tuneli, brlozi, hodnici

stoje joj na putu, krene i ponovo pada.

Mekanu glavu u žive stene presa.

 

U beskraju naprezanja

ponovni naleti zuluma, sila,

opet nove sile,

u zaprepaštenjima probada

zazvoniti,

brdo pomaknuti,

gradove podići,

istrgnuti, izbaciti –

Besmisleno dostojanstvo,

kao na osvetljenom raspeću,

kao da se u tvoje nepregledne

kružne jame stropošta, Veličanje.

 

Prvi tren. Ovaj ovde.  Telo

još oseća težinu otcepljenog.

I počinju kucati prve sekunde

odvojenog vremena.

Poput sporog krila se spušta

nepoznato lice prvog treptaja.

Kao da u školjci sviće izduženo telo

dok ga dva dlana prihvaća, pokaže.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap