Tandori Dezső: Klip-Colpi: snit (Klip-Colpi: Vágások in Dutch)

Portre of Tandori Dezső

Klip-Colpi: Vágások (Hungarian)

Henri Colpi az Ilyen hosszú távollét rendezője.
Lásd: a clochard (a főszereplő), aki mindent boldogan
ad, csak azt nem tudja nyújtani, amit várnak tőle:
hogy ráemlékezzék, mije is volt ő ezeknek az ille-
tőknek, mielőtt emlékezetét vesztette volna.

Az idealista materialista
(Szubjektív)

Még egyszer a clochard: kimentem
a romterepre, ahol a nyugvó holtak
maradványait hó borította. A hó már
latyak volt sokfelé, dönteni kellett,
hanyagolnia Tabán útjait, és inkább
a füves térségeken vágni át.

Képes
újságok, szó szerint érthető törmelékek
nem voltak, nagy fehérség volt,
enyhítve a kopott barnákat, ahogy
szárazabb évszakokban oly lehangolóak.
Megálltam a síroknál, a jeltelen hóra
feltekintettem a részün.

Itt vagytok hát.

És megint azt éreztem, szó szerint
itt vagytok, s nincs a Ferlinghetti-vers
meghatottsága, Ezra Pound Spoletóban, vagy
nem tudom, mi, amikor Ferlinghetti nem bírja
sírás nélkül hallgatni az agg Poundot,
kimegy, és ókori vízvezetékek kő ívei körül
a gesztenyelombok-virágok és a galambok
rezzenéseit és keringését nézi, még mindig
húnyt szemmel. Bennem nem moccant semmi.

Nem moccant semmi, mert ők sem moccantak,
és egy voltam velük. Ha csak megnyugvás kellett
volna, ha ezért jövök… Nem ezért jöttem

Írtam néhány verset, ezekért szerettem volna
köszönetet mondani a halottaknak itt: Samunak,
Szpérónak, Icsinek, Tóninak, Pipinek, Éliásnak és a
többieknek. Álltam, próbáltam megfogalmazni,
hogyan lehetne a még élők – Alíz, Rudy Bloom
és Csutora –, a Trió dolgában megkérni őket,
egyelőre mondjanak le társaságukról, ám ez
nem háborús sztori vagy meseregény, ők,
egyből éreztem, nem érezve semmit, valóságosan
vannak itt ilyen állapotukban, nyolc-tizenöt-másfél
éve porladva, parányi csontok se, tollazatok se,
és nincsenek lelkek, akikkel szót lehetne váltani.

Ezek ők, itt vannak, velük voltam egy, velük vagyok.

Csak még a hó felszínibb oldalán.

Elindultam haza, idealista – bár szubjektív –
materialista, és azt gondoltam, vagyis nekem még
Hamlet apjának szelleme is maga Hamlet volt,
láng, legföljebb takarék-láng képzelődés, ha játszik
velünk, a többi végül elenyészés a földben, tengerekben
és satöbbi. Valóságosan ezek voltak ők, a földben lévő
maradványaik, semmiféle szellem-képkivágást, clochard,
nem vihettem haza senkinek, őszinte leszek: nincs miből.



Source of the quotationT. D.

Klip-Colpi: snit (Dutch)

Henri Colpi is de regisseur van Une Aussi Longue Absence.
Zie: de clochard (de hoofdpersoon), die alles graag
geeft, maar het enige wat hij niet kan bieden is wat men van hem verwacht:
dat het hem te binnen schiet, wat hij ook alweer is geweest voor deze per-
sonen, voordat hij zijn geheugen verloor.

De idealistische materialist
(Subjectief)

Nog een keer de clochard: ik ging
naar het ruïineveld, waar sneeuw de resten
van de rustende doden bedekte. De sneeuw was al
op vele plaatsen gaan smelten, er moest worden beslist,
de paden van de Tabán achterwege laten, en liever
de grasvelden oversteken.

Bladen
met foto’s, woordelijk te begrijpen resten
waren er niet, er was een grote witheid,
het verschoten bruine, dat
in drogere seizoenen zo deprimerend is, verzachtend.
Ik hield stil bij de graven, naar de sneeuw zonder tekens
op de glooiing keek ik omhoog.
Zo, hier zijn jullie dus.

En ik voelde weer, jullie zijn
letterlijk hier, en de ontroering van het Ferlinghetti-gedicht
ontbreekt, Ezra Pound in Spoleto, of
ik weet niet, wat, wanneer Ferlinghetti niet
zonder huilen naar de bejaarde Pound kan luisteren,
hij gaat naar buiten, en rondom stenen bogen van antieke waterleidingen
kijkt hij, de ogen nog altijd gesloten, naar het rillen en cirkelen
van kastanjeloof-bloemen en van duiven. In mij bewoog niets.

Niets bewoog, omdat zij ook niet bewogen,
en ik was één met hen. Als er alleen maar rust nodig
was geweest, als ik daarvoor gekomen was… Ik ben daar niet voor gekomen.

Ik heb een paar gedichten geschreven, daarvoor had ik
de doden hier willen bedanken: Samu,
Szpéró, Icsi, Tóni, Pipi, Éliás en de
anderen. Ik stond, probeerde te verwoorden,
hoe het mogelijk zou zijn hen, inzake de nog levenden - Alíz, Rudy Bloom
en Csutora –, het Trio, te vragen
dat ze voorlopig van hun gezelschap zouden afzien, alleen is dit
geen oorlogsstory of sprookjesroman, zij,
ik voelde dat meteen, zij die niets voelen, in werkelijkheid
zijn ze hier in deze toestand van hen, acht-vijftien-anderhalf
jaar lang al tot stof vergaan, zelfs geen nietige botjel, geen verenpak,
en er zijn geen zielen met wie je een woord zou kunnen wisselen.

Dit zijn ze, hier zijn ze, met hen was ik één, met hen ben ik samen.

Alleen nog aan de bovenste zijde van de sneeuw.

Ik ging huiswaarts, idealistische – hoewel subjectieve –
materialist, en dacht, zelfs
de geest van Hamlets vader was namelijk Hamlet zelf voor mij,
een vlam, op zijn hoogst een ingebeelde spaarvlam, wanneer hij met ons
speelt, de rest is uiteindelijk het vergaan in de grond, in zeeën
enzovoort. In werkelijkheid waren zij dit, hun overblijfselen
in de grond, geen enkele snit uit hun geestesbeeld kon ik, clochard,
mee naar huis nemen, voor niemand, ik zal eerlijk zijn: er is niets waaruit



Source of the quotationPoetry international, Rotterdam, 1997

minimap