Vörösmarty Mihály: Le vieux Tzigane (A vén cigány in French)

Portre of Vörösmarty Mihály

A vén cigány (Hungarian)

Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig igy volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen mint a jég verése,
Odalett az emberek vetése.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban,
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Mintha ujra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sirbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserű levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy uj világot zár magába.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg ujra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel ujra a vonót,
És derüljön zordon homlokod,
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.

1854



Le vieux Tzigane (French)

Tzigane, vas-y, c'est assez tangué!
Ton salaire est bu, il n'est pas gagné.
Eau claire et pain noir doublent nos soucis,
Verse au verre morne un vin pour chanter.
C'est bien ça la vie en ce monde-ci,
Tantôt l'on y gèle et tantôt l'on cuit.
Joue, profites-en, plus vite, plus fort!
Demain ton archet sera du bois mort.
Au coeur le chagrin, au verre l'ivresse...
Tzigane vas-y, meure la tristesse!
 
Comme le torrent que ton sang écume,
Que ton cerveau cogne au mur de ton front,
Qu'au fond de tes yeux brille une comète,
Tempête de corde à coups d'archet prompt.
Voilà que ton champ frappe en grêle sombre,
L'humaine moisson n'a que son poids d'ombre.
Joue, profites-en, plus vite, plus fort!
Demain ton archet sera du bois mort.
Au coeur le chagrin, au verre l'ivresse...
Tzigane vas-y, meure la tristesse!
 
Que ton chant s'accorde aux voix de l'orage,
A ses pleurs, sa plainte et ses plus hauts cris.
Il dessouche l'arbre, il fend le navire,
Tue bêtes et gens, étrangle la vie.
La guerre en ce monde erre déchaînée,
Le tombeau du Christ frémit en Judée.
Joue, profites-en, plus vite, plus fort!
Demain ton archet sera du bois mort.
Au coeur le chagrin, au verre l'ivresse...
Tzigane vas-y, meure la tristesse!
 
Qui a murmuré, qui a soupiré?
Quel est cet effroi, cette chevauchée,
Quel moulin d'enfer moud de tels sanglots,
Quelles folles mains dans le ciel cachées
Martèlent sa voûte? Un archange noir,
Une armée vaincue en quête d'espoir?
Joue, profites-en, plus vite, plus fort!
Demain ton archet sera du bois mort.
Au coeur le chagrin, au verre l'ivresse...
Tzigane vas-y, meure la tristesse!
 
Le monde désert n'est plus que l'écho
Des rauques fureurs de l'homme insoumis.
Le sifflement sec des coups fratricides;
Premiers orphelins, qu'ils vont loin, vos cris!
Entends frissonner le vol du rapace:
Prométhée offert à son bec vorace!
Joue, profites-en, plus vite, plus fort!
Demain ton archet sera du bois mort.
Au coeur le chagrin, au verre l'ivresse...
Tzigane vas-y, meure la tristesse!
 
Qu'elle tourne donc en ses eaux funèbres
Cette morne terre, étoile de peu.
De tant de forfaits, de fausses richesses
Que la purifie un torrent de feu.
Et que vienne alors l'arche de Noë
Pour que naisse un monde enfin redimé!
Joue, profites-en, plus vite, plus fort!
Demain ton archet sera du bois mort.
Au coeur le chagrin, au verre l'ivresse...
Tzigane vas-y, meure la tristesse!
 
Vas-y! Mais non, laisse en repos tes cordes!
Le monde aura des jours de fête encor,
Quand la fatigue aura pris la tempête
Et les combats mis fin aux désaccords.
Venue la paix, lors tu joueras joyeux
Pour enchanter de musique les dieux.
En ce jour-là, tu prendras ton archet,
Ton sombre front sera clair de reflets.
Le coeur empli du vin de l'allégresse
Tu chanteras la mort de la tristesse.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.hongrieforum.com/phpbb

minimap