Vörösmarty Mihály: Razmišljanja u knjižnici (Gondolatok a könyvtárban in Croatian)

Portre of Vörösmarty Mihály

Gondolatok a könyvtárban (Hungarian)

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
"Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény - véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket - midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette - csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt - a jók a rosz miatt -
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez "ember!" advák örökűl -
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
És mégis - mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

1844



Razmišljanja u knjižnici (Croatian)

Kud stupaš sad, promisli, učenjače,
Po čovječanstva rasutim dronjcima.
Slovima tmurnim kao zimska noć
Napisan leži nauk užasan:
„Milijuni dok se za bijedu rađaju,
Tisuće ide blaženstvo na zemlji
Umom božanskim, čuvstvom anđela,
Znadu li koristit dane životne.“
Čem tralje te? Da ko u polje ovce
Pasemo ih, i tim bljutavim znanjem
Nažderani da protratimo dan,
Dan Gospodnji, i život narodni.
Čem tralje te? Po mirisu prepoznam
Čovjeka-zveri grijehe baš sve.
Krepost pisala na taj list, al nekoć
Lupešku nosila odjeću. A tamo,
Sretni dani nevinosti
Na nježnoj haljini strtog djevičanstva,
Ili na košulji bijesne bludnice,
Postali zakon – zaštita krvavih
Izdaja, lažnih sudaca, tirana
Na listovima knjige bijelo ispranim.
I eto tajni brojki, strojeva:
Al oni koji razdrli odjeću
Da iz nje zgodnu knjigu  sačine,
Izvan  broja ostaše, vrte se
Na točki koju oluje goni jar
U viru bijede, vrte beskrajno.
Na logu lude mudra glava sni;
Zvjedoznanstvo je prosjakinja slijepa,
Traljavo mjeri ono svjetove.
Sljepilo i svijet na listu lažljivu!
Iz ropskih dronja knjiga postala,
Pa sad sloboda i junačka dob
Veliku povijest u njoj pričaju.
Vjernost, prijateljstvo zbori nam na listu
Ruglo vjerolomstva što ga načini.
Strahovita posvuda lažlivost!
Pisana slova lista blijedi
Lik samrtnički gnjevno proklinje.
Krpo zemalja, ime ti knjižnica.
Al gde je knjiga što dovodi na cilj?
Gdje je sreća većine, da li je
Sa knjigom svijet naprijed krenuo?
Kreće, al što je narod slavniji
To mu je izrod sve užasniji
I gnjevna grud razdrta čovjeka
Priprema propast slavi narodnoj.
Zar da srušimo što tisućljeća
Uz svjetlost uma revno stvarala?
Djela mudraca, djela pjesnika,
Sve iz iskustva zlatnog rudnika
Što je vrijeme već izrovilo?
Koliki sjajni um se raskide
Bdijuć kraj srca što gori ruševno
Da poniženim jadnim ljudima
Smjernice pruži, snagu, utjehu.
Junaci to su, al nepriznati
Koje – kad mrtvi bili već i kad
bez straha smio – sramno zahvalan
Pogani svijet obožavao.
Te žrtve misli da usreće svijet,
Zar s trgovcima krpa obmana,
S tupoglavcima srca začmala,
S učiteljima strasti pogubnih,
Sve zajedno – i dobre radi zlih –
Na lomači da spalimo u prah?
Oh, ne, ne! Sve što rekoh bješe bol
Da trud tolikih duša odlučnih
I sjajne misli – blata sinove
Ne mogoše iz blata podići!
Da je na zemlji jedva koji kut,
Oazica u pijesku pustinjskom
Gdje ime „čovjek“ bobro prolazi,
Gdje drevna prava stvaralaštva još
Imenu „čovjek“ bar pripisuju –
Iznimno ako rodio se crn,
Jer Crnca stokom zovu silnici
I crn lik bga zvjerski bičuju.
Ipak se, ipak treba truditi,
Jer novi duh počinje borbu već
I novi pravac duše prožima:
Čišća čuvstva u narod sirovi
I plodonosne misli cijepiti,
Da se napokon zagrle srdačno
I da zavlada ljubav, pravednost,
Da poslednji seljak u kolibi
Kazati mogne: ne, ja nisam sam!
Ja imam braću, milijune njih!
Ja sve njih branim, oni brane mene,
Ne bojim te se, kobi, htjela makar što!
To je zbog čeg se klonut ne smije.
Slažimo kao pčele marljivo
Što razum stvara kad je nadahnut,
Pa kad skupimo kamen po kamen
Dignimo novog doba Babilon
Dok ne uzraste do zvijezda čak.
Kad kroz nebeska vrata virnemo
Gdje anđeoske glazbe čuješ zvuk,
Pa nam zemaljske krvi svaku kap
Razgrije plamen sjajne vječnosti,
raziđimo se ko stari narodi
I opet počnimo trpjeti i učiti.
Zar je to kob? Zar kraja ni u čem?
Nem ga dok svijet ne izumre
I živ se čovjek ne okameni.
Što nam je činiti? Boriti se,
Čežnjama duše stvarni dati sok.
„Čovjek“ smo, neba i zemlje smo sin,
Duša nam krilo što nosi u nebo,
A mi, namjesto da stremimo uvis,
Ko loše ptice dosađujemo se
I životarimo sišuć barski mulj.
Što nam je činiti? Boriti se
Svim snagama za plemenitost.
Pred nama stoji budućnost naroda,
Izborimo li da ne potone,
I uz sjaj čisti borbe duhovne
Dignemo li je što može naviše,
Tad ćemo moći pred prahom predaka
Uzviknuti: živote, havala ti,
Zabavan to je, muški posao.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.hu

minimap