Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka (Szép Ilonka in English)

Portre of Vörösmarty Mihály

Szép Ilonka (Hungarian)

1
A vadász ül hosszu méla lesben,
Vár felajzott nyílra gyors vadat,
S mind fölebb és mindig fényesebben
A serény nap dél felé mutat.
Hasztalan vár; Vértes belsejében
Nyugszik a vad hűs forrás tövében.

A vadász még lesben ül sokáig,
Alkonyattól vár szerencsejelt:
Vár feszülten a nap áldoztáig,
S ím a várt szerencse megjelent:
Ah de nem vad, könnyü kis pillangó
S szép sugár lány, röpteként csapongó.

"Tarka lepke, szép arany pillangó!
Lepj meg engem, szállj rám, kis madár;
Vagy vezess el, merre vagy szállandó,
Ahol a nap nyúgodóba jár."
Szól s iramlik, s mint az őz futása,
Könnyü s játszi a lány illanása.

"Istenemre!" szóla felszökelve
A vadász: "ez már királyi vad! "
És legottan, minden mást feledve,
Hévvel a lány nyomdokán halad.
Ő a lányért, lány a pillangóért,
Verseneznek tündér kedvtelésért.

"Megvagy!" így szól a leány örömmel,
Elfogván a szállongó lepét;
"Megvagy!" így szól a vadász, gyönyörrel
A leányra nyújtva jobb kezét;
S rezzent kézből kis pillangó elszáll;
A leány rab szép szem sugaránál.

2
Áll-e még az ősz Peterdi háza?
Él-e még a régi harc fia?
Áll a ház még, bár fogy gazdasága
S telt pohárnál űl az ősz maga.
A sugár lány körben és a vendég;
Lángszemében csábító varázs ég.

S Hunyadiért, a kidőlt dicsőért,
A kupák már felvillantanak,
Ősz vezére s a hon nagy nevéért
A vén bajnok könyei hulltanak;
Most könyűi, vére hajdanában
Bőven omlott Nándor ostromában.

"Húnyt vezérem ifju szép sugára"
Szól az ősz most "éljen a király!"
A vadásznak vér tolúl arcára
S még kupája illetetlen áll.
"Illetetlen mért hagyod kupádat?
Fogd fel, gyermek, és kövesd apádat."

"Mert apád én kétszer is lehetnék
És ha ittam, az nincs cenkekért;
Talpig ember, akit én említék,
Nem gyaláz meg ő oly hősi vért!"
S illetődve s méltóság szemében,
Kél az ifju, tölt pohár kezében:

"Éljen hát a hős vezér magzatja,
Addig éljen, míg a honnak él!
De szakadjon élte pillanatja,
Melyben attól elpártolni kél;
Egy király se inkább, mint hitetlen:
Nyűg a népen a rosz s tehetetlen."

S mind zajosban, mindig hevesebben
Víg beszéd közt a gyors óra ment.
A leányka híven és hivebben
Bámulá a lelkes idegent.
"Vajh ki ő, és merre van hazája? "
Gondolá, de nem mondotta szája.

"Téged is, te erdők szép virága,
Üdvözölve tisztel e pohár!
Hozzon isten egykor fel Budába;
Ősz apáddal a vadász elvár;
Fenn lakozva a magas Budában
Leltek engem Mátyás udvarában."

Szól s bucsúzik a vadász, rivalva
Inti őt a kürthang: menni kell.
Semmi szóra, semmi biztatásra
Nem maradhat vendéglőivel.
"Emlekezzél visszatérni hozzánk,
Jó vadász, ha meg nem látogatnánk."

Mond szerényen szép Ilonka, állván
A kis csarnok végső lépcsején,
S homlokán az ifju megcsókolván,
Útnak indúl a hold éjjelén.
S csendes a ház, ah de nincs nyugalma:
Fölveré azt szerelem hatalma.

3
Föl Peterdi s bájos unokája
Látogatni mentenek Budát;
Minden lépten nő az agg csodája;
Mert sok újat meglepetve lát...
A leányka titkon édes óra
Jövetén vár szép találkozóra.

S van tolongás s új öröm Budában:
Győzelemből várják a királyt,
Aki Bécset vívó haragában
Vérboszút a rosz szomszédon állt.
Vágyva néz sok hű szem ellenébe:
Nem vidúl még szép Ilonka képe.

"Hol van ő, a nyájas ösmeretlen?
Mily szerencse fordúlt életén?
Honn-e, vagy tán messze költözötten
Jár az őzek hűvös rejtekén?"
Kérdi titkon aggó gondolattal,
S arca majd ég, majd szinében elhal.

S felrobognak hadvész-ülte képpel
Újlaki s a megbékült Garák.
S a király jő, fölség érzetével
Környékezvén őt a hős apák.
Ősz Peterdi ösmer vendégére,
A király az: "Áldás életére!"

"Fény nevére, áldás életére!"
Fenn kiáltja minden hű ajak;
Százszorozva visszazeng nevére
A hegy és völgy és a zárt falak.
Haloványan hófehér szobornál
Szép Ilonka némán és merőn áll.

"A vadászhoz Mátyás udvarában
Szép leánykám, elmenjünk-e hát?
Jobb nekünk a Vértes vadonában
Kis tanyánk ott nyúgodalmat ád."
Szól az ősz jól sejtő fájdalommal,
S a bús pár megy gond-sujtotta nyommal.

És ha láttál szépen nőtt virágot
Elhajolni belső baj miatt,
Úgy hajolt el, félvén a világot,
Szép Ilonka titkos bú alatt.
Társasága lángzó érzemények,
Kínos emlék, és kihalt remények.

A rövid, de gyötrő élet elfolyt,
Szép Ilonka hervadt sír felé;
Hervadása líliomhullás volt:
Ártatlanság képe s bánaté.
A király jön s áll a puszta házban:
Ők nyugosznak örökös hazában.

1833



Szép Ilonka (English)

I.
The huntsman waits with watchful eye
in ambush, holding shaft on string,
as ever upward through the sky
the ardent sun is journeying.
He waits in vain - in coverts cool
the stag still rests by some distant pool.

Long, long he sits in ambush yet
and hopes for game at close of day;
then, as he prays the sun to set,
behold good fortune comes his way -
it is no stag, but a butterfly,
with a girl pursuing, flutters by.

"Merry flyer, fair golden moth,
rest on my finger, do not flee!
Or I will follow, by my troth,
where red sunset gilds bush and thee! "
She speaks, and nimble as a roe,
she hastens on with heart aglow.

"Gad!" says the huntsman, "is this not
most royal game?" - and up he leaps,
pursuing, all things else forgot,
the path the flying maiden keeps.
Thus man and maid, in eager flight,
each seek a vision of delight.

"I have you!" - cries the happy miss,
and pauses, butterfly in hand.
"I have you!" - cries the man with bliss,
and so the graceful couple stand.
Caught in his eye's admiring glow,
the maiden lets the insect go.

II.
Stands yet the house of old Peterdi?
Lives that old son of battle still?
That house, though in decay, I see;
the old man sits and drinks his fill.
By him the girl; their huntsman-guest
looks on with eyes of warm unrest.

For Hunyadi, their chief who died,
the men have drained their glasses deep.
For that great hero, Hungary's pride,
the veteran is forced to weep.
His blood flowed free in days of yore,
his tears in equal measure pour.

"Drink to my old chief's royal son!" -
the patriarch cries, "Long live the King!"
The blushing huntsman seems undone,
he lets his glass stand, faltering.
"Why won't you drink? What seems amiss?
Accept a father's will in this!

I could, in years, be twice your sire;
I drink, believe me, without blame -
the King's a man of faith and fire,
who will not put his blood to shame!"
Stirred by the greybeard's earnest plea,
the youth stands up in fealty.

"Long live the son of that old chief!
As long as Hungary may he live!
Yet may his days be black and brief
if e'er his best he fails to give!
Better no King than one disloyal,
who plagues the land unsound, unroyal. "

In deepening ardour and applause
the fleeting hours swiftly soar;
and still the maid's affection draws
more closely to the visitor.
"Ah, that I knew his name and home!"
Her warm heart speaks, her lips are dumb.

"Fair flower of the forest, you,
I also praise the pledge in wine!
And should God e'er direct you two
to Buda, you with me must dine.
In Buda's lofty tower I dwell,
At Matyas' court they know me well..."

The huntsman speaks, and takes his leave.
A far-off slug-horn bids him go.
Although his hosts entreat and grieve
and seek fresh kindnesses to show.
"Come back to see your friends once more,
in case we do not come before!"

Reluctant on the threshold now
she speaks in modesty polite.
He prints a kiss upon her brow,
then marches through the moonlit night.
The house is still, but not her breast,
where love won't grant a moment's rest.

III.
Peterdi and his grandchild sweet
go up to visit Buda-town.
The old man's wonder is complete
to see new mansions of renown.
The maiden waits in anxious pain
to meet her handsome youth again.

Glad crowds are thronging Buda's streets;
they watch to see their monarch ride
in triumph from the warlike feats
that humbled vile Vienna's pride.
Real subjects long to see their King -
no smiles on the maid's features cling.

"Where is our gentle friend today?
What fortunes has he followed here?
Is he at home, or far away
in shady coverts of the deer?"
She speaks to herself silently,
with cheeks now blushed, now blanched to see.

And now with warlike shouts ride by
Ujlaki and the Magyar lords;
the king himself with noble eye
surveys the escort of their swords.
Old Peterdi in wonder peers,
perceives his guest, and joins the cheers.

"God save the King! God bless his fame!"
Ten thousand throats around him shout;
ten thousand echoes greet his name,
hill, vale, and rampart ring it out.
But whiter than white marble there
Ilonka stands in mute despair.

"Shall we go on to Matyas' hall
to see our friend once more, my lass?
Methinks our forest mansion small
will give us greater peace, alas!"
The greybeard speaks in pained dismay,
and back they plod their weary way.

As droops a radiant summer flower
that withers from an inner blight,
so drooped Ilonka from that hour
and sickened towards eternal night.
Within her heart a cancer fed
on passion's hopes forever dead.

The brief but anguished life is o'er,
a girl has faded to her death,
a tender lily suffering sore
in innocence and anxious breath.
And when at last their royal guest
came back once more, she lay at rest.




minimap