Weöres Sándor: Hungarians (Magyarok in English)

Portre of Weöres Sándor

Magyarok (Hungarian)

Ezer évig a Duna partján ültem és sírtam. Ekkor egy iszapgöröngy a talpam alatt megmozdult síkosan, varangyos sár, fölém hajolt és szeliden köszöntött:
 
-Nézz rám! Megismered önmagad?
 
Tövises folyószegélyen az éles napsugár kegyetlen aratásában és a vacogtató ködben, a fényességben: lábam alatt hevert susogva, habok holt terhe, vállról levetett zsák, és meg se pillantottam;
 
mellettem asszonyom már szinte sátrat vont fölénk, de csak mi láttuk, s a parti homokból lángost sütött, amíg pásztorkutyám, fekete-hímes sárga lárvában, mint egy örök isten, a változó holdra kiáltozott,
 
fölöttem Esztergom s Visegrád kő-melle dörgött, Szentendre tarka népe zsivajgott, s a Naphegyen áldozó kelták, római jövevények, dobogó patkók, Vu-vang, Frauendienst, Rinascimento, a Rózsák apjának türbéje, acélhidakból szőtt Budapest, mind álmomban vonultak el, mert ébren se hittem a szememnek -
 
de akit ezer évig meg se pillantottam, most íme fölém hajolt, arca helyén homály s a habok sarló-csapásai, semmi más,
 
és méginkább sírtam, mert – úgy véltem – eleven vérből fakadtam, mint az állatok.
 
Kézen fogott, vezetett minket: a barnán füstölgő révlámpák partrabukó piros idomait csipkésre hasogatta kis csoportunk.
 
A lerombolt híd tövén a kompot sötétben értük el. 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.rovart.com/hu/index.php?nid=258

Hungarians (English)

A thousand years I sat on the bank of the Danube and wept. Then a clump of mud moved under my feet, slithering, a mud frog, leant over me and quietly asked:
 
‘Can you recognize yourself? Look at me!’
 
The riverbank was thorny, with its relentless harvest of spiky sunshine and shivery fog and light; it lay whispering at my feet, a
deadweight of froth and foam, a sack shouldered off, and I even failed to notice;
 
beside me, my woman had just set up a tent over us, not that anyone else saw it, and she baked doughnuts from the sandbank, while my collie, in a black-striped yellow grub, shouted like an immortal god at the phases of the moon,
 
above me. the stony breast of Esztergom and Visegrád was roaring, the jazzy throng, Szentendre was in full cry, and the Celts offering sacrifices on Naphegy, invaders from Rome, horseshoes clattering, Vu-Vang, Frauendienst, Renascence, the tombstone of the Father of the Roses, Budapest woven of steel bridges, all passed in my dream, since how was I to believe my waking eyes -
 
but what it was I missed for a thousand years now leant over me, its face replaced by a cloud, by hammer and sickle of froth and foam, by nothing else,
 
and I wept even more, since I was sure I had living blood in my veins, like the animals.
 
It held my hand, led us out: our little group was clad in the red shapes of the smoky brown harbour lamps which made a frill as they wavered over the bank.
 
We reached the ferry at the end of the broken bridge in the dark.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.opendemocracy.net/arts

minimap