Weöres Sándor: Soha mégegy kert

Portre of Weöres Sándor

Soha mégegy kert (Hungarian)

Soha mégegy kert, mint a hetedik,
ahol liliomok közt áll az óra
és nincsen mutatója,
az idő számlálatlan mint az árnyék
s a csillagfény amint lombok szegik.
Meddig marad, akinek int az angyal?
Tán gyakran visszajár még
a derűs hajlékba, mely kőharanggal
írja naplóját, és az oszlopok
márványán gyengéd feledés forog.

Ha szembe fordulnak is, háttal állnak
az emberek, mind messziről susog
a kertben. Holnapok
maradnak el, ha nem elég merészek
hajnallángnak, délnek, alkonysugárnak,
vagy napsütésre sápadtak, esendők;
tegnapok visszatérnek,
ha véletlen bennük maradt a kendőnk
mi örömest szálakká szétszakadna
réz-kerítés dárdáin fönnakadva.

Elzsongító kert, mégis tiszta bánat.
Bár boldogságtól, itt akárki sírna,
ha könny fakadni bírna
a harmat-mosta szobrokból, akik
vagyunk… Hagyj mindig vágyódnom utánad,
ki megégettél, lángsudár-alak,
innét, hol csönd lakik,
vezess ki, hogy tovább imádjalak
zöld szikráidba fogódzva, királylány,
mint cérnába pólyás, anyja ruháján!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

Never again another garden (English)

Never again another garden like
the seventh one, where the clock among lilies stands
and has no hands;
where numbers for time, like shadows, have no place;
that is hemmed round by foliage like starlight.
How long will he stay who’s beckoned by an angel?
Perhaps he’ll often retrace
his steps to the sunny haven with a stone bell
inditing its diary, and the marble columns whereon
round and round reels gentle oblivion.

Eye to eye even, it’s their backs the people
stand there showing, they’re whispering distantly
in the garden. There won’t be
tomorrows at all if they’re not bold enough
for the flames of dawn, for noon,
for the beams of nightfall,
there’ll again be yesterdays if
our handkerchief by a lucky chance was left there,
which more than willingly would be torn to pieces,
impaled and rent on the spears of the brass fences.

A soothing garden-even so, sheer sorrow.
Although from happiness anyone here would
weep if tears could
flow from the dew-drenched statues that we are…
Let me go on always longing for you,
who burned me, figure slim as flame; from here,
home of silence, lead me far
away so that I can worship you forever,
clutching onto your green sparks, royal princess,
like an infant onto the thread of his mother’s dress.

Bruce Berlind and 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://taracsak.hu/kiadvany

minimap