Zilahy Péter: La filosofa perde terreno (A filozófusnő térfosztása in Italian)

Portre of Zilahy Péter

A filozófusnő térfosztása (Hungarian)

a többi a magáé fogom a zakóm
hogy indulhatunk mindjárt esni fog
és a kardigánt hogy fölsegítsem rá de nem
int hogy még tüzet kér és rágyújt egy
azabajafiloszokkal kezdetű cigarettára leszívja
vonásai mélyen arcába ágyazódnak hogy mért
csinálom én ezt vele ő mindig méltányolta bennem
a szókimondásomat előlről kezdi pedig nekem
csupa végszavam van hogy miért nem mondom meg
a szemébe tényleg miért vele lehetek
őszinte tudom és precízen kortyol kimért
lendülettel AZ ÉLET egyrészt kogitánsz másrészt
extenza mondja váratlanul és annyira nevet rajta
hogy már vonzó érzékeny az iramra még egy
zsíroskenyeret kér ezúttal hosszabb mosolyba kezd
gyengéden mint aki szúnyoghálón fejet dug át
oly lassan hogy szinte egészben apró malacszemeivel
turkál a látványban forgolódik a sebben nehogy
elszalasszon egy nüanszot is mégis ereszkedik
nem az a leány aki bírja elpattan orrában
egy ér férkőzik vackolódik türemkedik könnyű
pára dús gyönyörzetén a harmonika ajkak
fojtott akkordja füst ragad a mézbe kanócok
buknak mécsekbe rövidke kígyó kifut
az időből boldogtalan ki véget nem ér



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationhttp://lato.adatbank.transindex.ro/

La filosofa perde terreno (Italian)

il resto e suo prendo la giacca
che possiamo avviarci presto pioverà
e il suo cardigan per aiutarla ad indossarlo ma no
fa cenno per il fuoco e accende una sigaretta
che incomincia con ilproblemaconifilologi l’aspira
i suoi tratti s’incuneano profondamente nel viso si
domanda perché mi comporto così con lei che ha
sempre apprezzata la mia franchezza ricomincia
daccapo sebbene io abbia solo epiloghi perché non le
dico in faccia ma davvero perché no con lei posso
essere sincero lo so sorseggia accuratamente con
movimenti misurati LA VITA da una parte è cogitans
dall’altra parte è extensa dice all’improvviso ci ride su
così forte che è quasi attraente sensibile per lo slancio
chiede un’altra fetta di pane con lo strutto stavolta
abbozza un sorriso duraturo delicatamente come colui
che passa una testa attraverso la zanzariera così
lentamente che per quasi intero con i suoi occhiolini da
porcellino trufola nella visione si voltola nella ferita
purché non  le fugga una sfumatura eppure si sta
cedendo non è quel tipo di ragazza che regge nel naso le
si rompe un capillare s’accosta s’affaccenda si sporge
sul leggero vapore del piacere dovizioso accordo
smorzato delle labbra a fisarmonica nel miele fumo
s’incolla nella lucerna stoppino si tuffa serpentello è
corto di tempo è infelice colui che mai finisce
 
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap