Alfieri, Vittorio: Rime / CLXXII

Tante, si spesse, si lunghe, si orribili

Percosse or dammi iniquamente Amore;

Che i mie’martiri omai fatti insoffribili,

Mi van traendo appien dal senno fuore.

Or (cieca scorta) odo il mio sol furore;

E d’un pestifero angue ascolto i sibili,

Che mi addenta, e mi attosca e squarcia il cuore

In modi mille, oltre ogni dir terribili:

Or tra ferri e veleni, e avelli ed ombre,

La negra fantasia piena di sangue

Le vie tutte di morte hammi disgombre:

Or piango, e strido;  indi, qual corpo esangue,

Giaccio immobile; un velo atro m’ha ingombre

Le luci; e sto, qual chi morendo langue.

Gyakorta hosszan s rettentő mogorván

büntet méltánytalanul Ámor engem,

a kínok úgy gyötörnek egyre, hogy tán

eszemet végre általuk veszejtem.

Most dühöm hallgatom, miközben ocsmány

s ártalmas kígyó szisszen rám szünetlen,

megmar, megmérgez s szívemig hatolván

szaggatja azt - nincs rá szó, mily kegyetlen.

Máskor kés, méreg, sírhant s árny-övezte

fantáziám, mely éjre s vérre lát csak,

halállal söpri útamat üresre.

Majd sírok-rívok, vértelenre sápadt

testem nem mozdul, fátyol hull szememre,

úgy vagyok, mint ki már halálba bágyad.