Perché restare (Italian)
Chi sia stato il primo, non è certo. Lo seguì un secondo. Un terzo. Poi, uno dopo l'altro, tutti han preso la stessa via. Ora non c'è più nessuno. La mia casa è la sola abitata. Son vecchio Che cosa mi trattengo a fare, quassù, dove tra breve forse nemmeno ci sarò più io a farmi compagnia? Meglio - lo so - è ch'io vada prima che me ne vada anch'io. Eppure, non mi risolvo. Resto. Mi lega l'erba. Il bosco. Il fiume. Anche se il fiume è appena un rumore ed un fresco dietro le foglie. La sera siedo su questo sasso, e aspetto. Aspetto non so che cosa, ma aspetto. Il sonno. La morte direi, se anch'essa da un pezzo - già non se ne fosse andata da questi luoghi. Aspetto e ascolto. (L'acqua, da quanti milioni d'anni, l'acqua, ha questo suo stesso suono sulle sue pietre?) Mi sento perso nel tempo. Fuori del tempo, forse. Ma sono con me stesso. Non voglio lasciare me stesso uscire da me stesso come, dal sotterraneo il grillotalpa in cerca d'altro buio. Il trifoglio della cìttà è troppo fitto. lo son già cieco. Ma qui vedo. Parlo. Qui dialogo. lo qui mi rispondo e ho il mio interlocutore. Non voglio murarlo nel silenzio sordo d'un frastuono senz'ombra d'anima. Di parole senza più anima.
Uploaded by | Cikos Ibolja |
Source of the quotation | https://libreriamo.it/ |
|
Miért maradni (Hungarian)
Ki volt az első, már nem tudni.
Őt követte egy második. Egy harmadik.
Majd, egyik a másik után,
mindenki útrakelt egyazon úton.
Mára már nem maradt senki.
Az egyedüli
lakott ház
az enyém.
Öreg vagyok,
Ugyan miért maradok én is
idefent, ahol rövidesen talán már
én magam se leszek
társasága saját magamnak?
Tudom, hogy jobb ha elmegyek
mielőtt elmennék én is.
És mégis, nem szánom rá magam. Maradok.
Ide köt a fű, az erdő.
A folyó. Még akkor is ha a folyó
alig egy nesz, egy kis hűvösség
a levelek mögött.
Este
leülök erre a kőre, és várok.
Nem tudom mire várok, de várok.
Az álmot, talán a halált, mondanám inkább,
ha már egy ideje - ő is el nem hagyta
volna ezeket a helyeket.
Várok
és hallgatom.
(A vizet,
hány millió éve, hogy a víz csobogása
mit sem változik e köveken?)
Elveszettnek érzem magam
az időben.
Inkább
időn kivülinek.
De elvagyok
magammal. Nem akarom
kiengedni saját magamat
magamból mint
a lóbogár a föd alól
egy másik sötét helyet
keresve magának.
A város
lóheréje
túl sűrű. Én már vak vagyok.
De itt látok. Beszélgetek.
Párbeszédet folytatok.
Én itt válaszolok magamnak
és van beszélgetőtársam. Nem akarom
befalazni, egy lélek nélküli zaj
süket csendjébe.
Lélek nélküli
szavakba.
|