Cavalcanti, Guido: Dante feddése (I’ vegno ’l giorno in Hungarian)

I’ vegno ’l giorno a te ’nfinite volte

e trovoti pensar troppo vilmente:

molto mi dòl della gentil tua mente

e d’assai tue vertù che ti son tolte.

Solevanti spiacer persone molte;

tuttor fuggivi l’annoiosa gente;

di me parlavi sì coralemente,

che tutte le tue rime avie ricolte.

Or non ardisco, per la vil tua vita,

far mostramento che tu’ dir mi piaccia,

né ’n guisa vegno a te, che tu mi veggi.

Se ’l presente sonetto spesso leggi,

lo spirito noioso che ti caccia

si partirà da l’anima invilita.

Ahányszor csak naponta felkereslek,

mindég méltatlan gondok közt talállak:

és megragadja lelkemet a bánat,

szép lelked, becsületed hova lettek?

A sokaságot eddig nem szeretted,

a társaságból rád unalom áradt,

nekem szóltál szívedből, a barátnak,

ki úgy szerette s gyűjtögette versed.

De immár csúf életednek miatta

írásodat többé meg nem dicsérem,

s nem járok hozzád látható alakban.

Ha olvasod e verset sűrü-gyakran,

a rossz lidérc, mely üldöz nádon-éren,

bús lelkedet majd békességbe hagyja.