Corazzini, Sergio: Per organo di Barberia

I

Elemosina triste

di vecchie arie sperdute,

vanità di un'offerta

che nessuno raccoglie!

Primavera di foglie

in una via diserta!

Poveri ritornelli

che passano e ripassano

e sono come uccelli

di un cielo musicale!

Ariette d'ospedale

che ci sembra domandino

un'eco in elemosina!

II

Vedi: nessuno ascolta.

Sfogli la tua tristezza

monotona davanti

alla piccola casa

provinciale che dorme;

singhiozzi quel tuo brindisi

folle di agonizzanti

una seconda volta,

ritorni su' tuoi pianti

ostinati di povero

fanciullo incontentato,

e nessuno ti ascolta.

I.

Ó, régi dallamoknak

bús könyöradománya,

ó, hívságos ajánlat,

mit el sosem fogadnak!

Elhagyatott utaknak

mentén tavaszi ágak!

Ó, refrének, ti régen

eltűntek s visszajárók,

mint madarak az égen,

mely csupa dallamosság!

Kórházi dallamocskák,

mintegy visszhangra várók,

bús könyöradományul!

II.

Lásd: senki sem figyel rád.

Kottáit lapozod most

egyhangú bánatodnak,

megállva a szerény kis

falusi ház előtt, mely

mélyen alszik; halódó

bolond pohárköszöntőd

még egyszer elzokognád,

makacsul újraköltöd

keserveidet, árva,

nyűgölődő gyerekként,

de senki sem figyel rád.