Foscolo, Ugo: Zacintóhoz (A Zacinto in Hungarian)

Né piú mai toccherò le sacre sponde

Ove il mio corpo fanciulletto giacque,

Zacinto mia, che te specchi nell'onde

Del greco mar da cui vergine nacque

Venere, e fea quelle isole feconde

Col suo primo sorriso, onde non tacque

Le tue limpide nubi e le tue fronde

L'inclito verso di colui che l'acque

Cantò fatali, ed il diverso esiglio

Per cui bello di fama e di sventura

Baciò la sua petrosa Itaca Ulisse.

Tu non altro che il canto avrai del figlio,

O materna mia terra; a noi prescrisse

Il fato illacrimata sepoltura.

Sosem jutok többé szent partjaidra,

ahol gyermeki testem heverészett,

jó szigetem! Magad csak nézdegéljed

a Jón tenger tükrében, melynek fodra

egykor a szűz Venust világra dobta,

ki ott gazdag szigeteket igézett,

hogy nem is hallgatott róla az ének

annak lantjáról, aki dalba fogta

a nagy kalandot, melyből viharoknak

hőse, Ulysses megszépülve tért meg

s Itháka partját csókolá veszetten —

Te csak dalát kapod majd meg fiadnak,

szülőföldem, jaj, mert megkönnyezetlen

temetést írt nekünk elő a végzet.