Foscolo, Ugo: Magamról (Perché taccia in Hungarian)

Perchè taccia il rumor di mia catena

di lagrime, di speme, e di amor vivo,

e di silenzio; ché pietà mi affrena

se con lei parlo, o di lei penso e scrivo.

Tu sol mi ascolti, o solitario rivo,

ove ogni notte amor seco mi mena,

qui affido il pianto e i miei danni descrivo,

qui tutta verso del dolor la piena.

E narro come i grandi occhi ridenti

arsero d'immortal raggio il mio core,

come la rosea bocca, e i rilucenti

odorati capelli, ed il candore

delle divine membra, e i cari accenti

m'insegnaron alfin pianger d'amore.

Hogy bilincsem csörgése csendesedjék,

könnyben, reményben, néma búban élek

s nagyobb kegyesség kit sem fékezett még,

mint engem, ha Róla írok, beszélek.

Magányos Arno, én már csak tevéled

társalkodom, hozzád hoz éjjelenként

kínom, melyet neked itt elbeszélek,

kiöntvén szívemnek minden keservét.

Itt mondom el: nevető szeme párja

halhatatlan sugárt hogy szúrt szivembe;

rózsás szája, hajának csillogása,

tagjainak isteni meztelenje,

feledhetetlen hangja-hordozása —

hogy tanított meg sírni szerelembe…