Masala, Francesco: Ballata del soldato-contadino

Sono Salvatore Mérula,
noto Animamia,
contadino di Arasolè,
soldato-richiamato,
morto in Russia,
in nome di Dio e della Patria.
Quando ero in vita,
avevo le due mani
larghe come due vanghe
e una moglie piccola e magra,
dalle labbra bianche,
che mi aveva partorito sette figli,
grandi mangiatori di pane.
Coltivavo un campo di grano
nei salti del Campidano.
Un bel giorno venne
un ‘pezzo grosso’ fascista
e ci fece un discorso, ai contadini,
sulla battaglia del grano.
Certo, belle parole
ci disse il ‘pezzo grosso’ fascista
in lingua italiana,
parole così belle, così belle
che nessuno di noi
ci capì nulla:

Andate, camerati contadini,
andate ai vostri campi,
andate con l’aratro e con la spada,
in nome di Dio e della Patria,
andate e scagliate
le vostre anime nei solchi.

Finito il discorso, presi la zappa,
al solito, per andare
al mio campo di grano.
Il pezzo grosso guarda e mi fa:
«Dove vai, camerata?»
Vado a scagliare
l’animamia nei solchi!
Ecco perché la gente di Arasolè
mi ha soprannominato Animamia.
Ora, la mia anima è qui,
dentro un solco,
ai piedi di una bianca betulla,
nel cimitero di guerra,
qui, in terra di Russia.

Salvatore Mérula volt a nevem,
de aztán „Enlelkem" lettem,
engem csak igy hívtak Arasolèban.
Paraszt vagyok, azaz csak voltam,
mert vittek, s most itt fekszem holtan
a haza s az isten szent nevében,
Oroszország erdejében.
Hej, amikor még győztem szusszal!
Asszonyom, meglehet, sovány,
szülni meg nem unt,
szült nekem öt huncut,
kenyérpusztító fiút.
Egy kis földem volt
Campidaniban, s talán
megmarad tisztes nevem,
ha az utolsó békeév nyarán
nem jön hozzánk egy nagyfejű,
s miként az urak szokták, nagyszerű
beszéddel nem köszönt ránk.
Ha nem emleget valami búza-csatát.
De hát jött, s pergett a nyelve,
ennek a nagyfejűnek
mondott olyan szépeket,
hogy szavától az ember
ott helyben elszenderedett.

„Földműves társaim”
- fújta nagy garral -,
„hí titeket az örök búzaföld,
menjetek oda, ekével, karddal,
s ön-kezetekkel vessétek bele
enlelketeket a fekete televénybe.”

Mondta, s vettem én rögtön a kapát,
s indultam, mint máskor,
ki az én jó földemre.
A nagyfejű látta, s megkérdezte:
„Hová mégy testvér, hová?" -
„Megyek a televényre,
hogy enlelkemet elvessem végre."
Így történt, hogy Arasolè népe,
nevemet átkeresztelte -
„Enlelkemre".
És most itt a lelkem,
enlelkem itt pihen
ebben a televényben,
Oroszország erdejében.