Pavese, Cesare: Di salmastro e di terra

Di salmastro e di terra
è il tuo sguardo. Un giorno
hai stillato di mare.
Ci sono state piante
al tuo fianco, calde,
sanno ancora di te.
L'agave e l'oleandro.
Tutto chiudi negli occhi.
Di salmastro e di terra
hai le vene, il fiato.
 
Bava di vento caldo,
ombre di solleone -
tutto chiudi in te.
Sei la voce roca
della campagna, il grido
della quaglia nascosta,
il tepore del sasso.
La campagna è fatica,
la campagna è dolore.
Con la notte il gesto
del contadino tace.
Sei la grande fatica
e la notte che sazia.
 
Come la roccia e l'erba,
come terra, sei chiusa;
ti sbatti come il mare.
La parola non c'è
che ti può possedere
o fermare. Cogli
come la terra gli urti,
e ne fai vita, fiato
che carezza, silenzio.
Sei riarsa come il mare,
come un frutto di scoglio,
e non dici parole
e nessuno ti parla.

Sóból s földből eredt
a tekinteted. Egy nap
kilúgoztad a tengert.
Forró növények álltak
akkor a közeledben,
többet tudnak rólad.
Ágávé és leánder.
Mindent szemedbe zártál.
Benned sóból és földből
van érverés, lehellet.
 
Nyálát forró szeleknek,
a kánikula árnyát -
mindent magadba zártál.
Te vagy ott kint a földek
rekedt hangja, a kis fürj
búvó kiáltozása,
a kőből áradó hő.
A föld mind fájdalommal
s fáradtsággal szinültig.
Az éj jöttével elhal
mozgása a parasztnak.
Te vagy a nagy fáradtság
s az enyhületadó éj.
 
Zárt vagy te, mint a szirtek,
mint a fű és a föld,
munkálkodsz, mint a tenger.
Nincs olyan szó, amely
birtokba venne téged,
mely bezárhatna. Halmot
raksz, mint a föld, hogy élet
legyen belőle, édes
lehellet, hallgatás.
Kopár vagy, mint a tenger,
akár egy szirt virága,
s egyetlen szót sem ejtesz,
s nem szól hozzád se senki.