Pirandello, Luigi: Vecchio avviso

Quand’ero al Reno... O amici miei Renani
dal franco, onesto viso!
Cercando tra le carte, un vecchio avviso
a stampa m’è venuto tra le mani:

NEL VIALE DEI PIOPPI OGGI ALL’APERTO
POCO DOPO LE TRE
OFFRONO AGLI AVVENTORI DEL CAFFÈ
GLI USSERI TROMBETTIERI UN GRAN CONCERTO.

Parean giganti degli antichi miti.
Trenta. E dentro ai polmoni
tutto il vento del nord. Ai loro tuoni
vedevo i pioppi tremare atterriti,

e le foglie cader come farfalle
morte, e uccelli cadere,
spennati questi dalle trombe fiere
e a quelle fatte qual per verno gialle.

Guardavo il ciel pensando: – «Or or si squarcia!
Morranno gli avventori?»–
Ma ché! Beati. Giú birra e liquori,
e col canto seguivano la marcia.

Poi, come presi da improvvisa insania,
in piedi, coi bicchieri
levati verso i trenta trombettieri,
tre volte urlaron: – «Viva la Germania!» –

A Rajnán éltem akkor... Barátaim, ti germán
fickók, kik nyíltan néztétek szemembe !
matatva régi dolgok közt, kezembe
egy meghívó akadt ma, törökös rajzú fermán.

„Szíves tudtára hozzuk: kedves vendégeinknek
uzsonnakávé keretébe' három
óra után a Nyárfapromenádon
térzene lesz, s örülnénk, ha megtisztelne minket."

Hát el is mentem akkor. Az a katonabanda
úgy harsogott ! megannyi Nibelung volt
a harminc kürtös, Észak dühe tombolt,
s a Nyárfapromenád is belerezdült e hangba.

A levél belehervadt, s mint holt lepke, lezörgött,
míg harsogott e szörnyű csinnadratta,
mely a madarak tollát kiharapta,
kik földre potyogtak mind. „Ej hát mi az ördög?" -

sandítottam az égre. - „No, most szakad le! harsog
a végítélet, s mindnyájunknak vége !"
Ámde semmi. A nyári kert vendége
sörös bajússzal, karban üvölti mind a marsot.

Aztán mind tébolyba estek. Rúgkapálva, fújva
pattantak fel, száz krigli összekoccant,
a banda tust fújt s most valami robbant:
„Hoch lebe Deutschland !" - bődültek el háromszor, újra.