Quasimodo, Salvatore: Halott gitárok (Le morte chitarre in Hungarian)
Le morte chitarre (Italian)La mia terra è sui fiumi stretta al mare, non altro luogo ha voce così lenta dove i miei piedi vagano tra giunchi pesanti di lumache. Certo è autunno: nel vento a brani le morte chitarre sollevano le corde su la bocca nera e una mano agita le dita di fuoco. Nello specchio della luna si pettinano fanciulle col petto d'arance.
Chi piange? Chi frusta i cavalli nell'aria rossa? Ci fermeremo a questa riva lungo le catene d'erba e tu amore non portarmi davanti a quello specchio infinito: vi si guardano dentro ragazzi che cantano e alberi altissimi e acque. Chi piange? Io no, credimi: sui fiumi corrono esasperati schiocchi d'una frusta, i cavalli cupi, i lampi di zolfo. Io no, la mia razza ha coltelli che ardono e lune e ferite che bruciano.
|
Halott gitárok (Hungarian)Folyók préselik földemet a tengerhez, más helynek nincs ilyen lágy szava, lábaim itt bolyongnak tétován csigák alatt lehajló sás között. Hisz ősz van: a fel-felsüvítő szélben halott gitárok tépik húrjaik fekete száj felett, és egy kéz tűzujjai villognak. A hold tükrében narancskeblű leánykák fésülködnek.
Ki sír? Ki korbácsolja a lovakat a vörös égen? Megállunk a parton füvek füzére mentén, és te szerelmem, ne vígy a végtelen tükör elé: éneklő ifjak nézik maguk benne meg égbe nyúló fák és folyók. Ki sír? Én nem, higgy nekem: a folyókon vad ostorcsattogás visszhangzik, sötét lovak ágaskodnak zöld villogásban. Én nem, az én fajtám fényes késekkel jár, szeszélyes ez a nép és sajognak égő sebei.
|