This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Saba, Umberto: Külváros (Il Borgo in Hungarian)

Portre of Saba, Umberto

Il Borgo (Italian)

Fu nelle vie di questo

Borgo che nuova cosa

m'avvenne.

 

Fu come un vano

sospiro

il desiderio improvviso d'uscire

di me stesso, di vivere la vita

di tutti,

d'essere come tutti

gli uomini di tutti

i giorni.

 

Non ebbi io mai sì grande

gioia, né averla dalla vita spero.

Vent'anni avevo quella volta, ed ero

malato. Per le nuove

strade del Borgo il desiderio vano

come un sospiro

mi fece suo.

 

Dove nel dolce tempo

d'infanzia

poche vedevo sperse

arrampicate casette sul nudo

della collina,

sorgeva un Borgo fervente d'umano

lavoro. In lui la prima

volta soffersi il desiderio dolce

e vano

d'immettere la mia dentro la calda

vita di tutti,

d'essere come tutti

gli uomini di tutti

i giorni.

 

La fede avere

di tutti, dire

parole, fare

cose che poi ciascuno intende, e sono,

come il vino ed il pane,

come i bimbi e le donne,

valori

di tutti. Ma un cantuccio,

ahimé, lasciavo al desiderio, azzurro

spiraglio,

per contemplarmi da quello, godere

l'alta gioia ottenuta

di non esser più io,

d'essere questo soltanto: fra gli uomini

un uomo.

 

Nato d'oscure

vicende,

poco fu il desiderio, appena un breve

sospiro. Lo ritrovo

- eco perduta

di giovinezza - per le vie del Borgo

mutate

più che mutato non sia io. Sui muri

dell'alte case,

sugli uomini e i lavori, su ogni cosa,

è sceso il velo che avvolge le cose

finite.

 

La chiesa è ancora

gialla, se il prato

che la circonda è meno verde. Il mare,

che scorgo al basso, ha un solo bastimento,

enorme,

che, fermo, piega da un parte. Forme,

colori,

vita onde nacque il mio sospiro dolce

e vile, un mondo

finito. Forme,

colori,

altri ho creati, rimanendo io stesso,

solo con il mio duro

patire. E morte

m'aspetta.

 

Ritorneranno,

o a questo

Borgo, o sia a un altro come questo, i giorni

del fiore. Un altro

rivivrà la mia vita,

che in un travaglio estremo

di giovinezza, avrà per egli chiesto,

sperato,

d'immettere la sua dentro la vita di tutti,

d'essere come tutti

gli appariranno gli uomini di un giorno

d'allora.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.club.it/autori/grandi/umberto.saba

Külváros (Hungarian)

A külváros kanyargó

utcáin furcsa érzés

fogott el.

 

Mint könnyű sóhaj

szakadt fel

a hirtelen vágy bennem, hogy kilépjek

magamból, és mindenki sorsát

megosszam,

s oly egyszerű legyek, mint

ahogy a többiek mind

a földön.

 

Nem volt ilyen örömben

addig részem, talán nem is lesz.

Beteg voltam, húszéves voltam akkor.

A külváros kiépült

utcáin át e hasztalan kivánság,

mint könnyü sóhaj,

láncolt magához.

 

Ahol gyermekkoromban

csak egy-két

kunyhó kapaszkodott meg

szétszórtan a kopasz hegyoldal

vonulatában,

az emberi munka lázában épült

a városnegyed. Először

gyötört az édes és a meddő

kivánság,

hogy életem mindenki forró

életébe helyezzem,

s oly egyszerü legyek, mint

ahogy a többiek mind

a földön.

 

A többi ember

hitével élni,

szavuk beszélni,

végezni dolgukat, hogy mind megértsék,

mert borhoz és kenyérhez,

asszonyhoz és gyerekhez

hasonló,

mindenki kincse az. De, ó jaj,

rést hagytam, egy parányi zúgot

a vágynak,

hogy onnan nézzek széjjel és örüljek

a végre elnyert, igazi örömmel,

hogy nem vagyok már

többé az emberek közt

csak ember.

 

Sötét idő járt,

e vágy is,

mint messze szálló sóhaj oly kevés volt.

Én megtaláltam újra

— az ifjuság elillant

visszhangja volt — a város nálam inkább

más arcot öltött

utcáiban. A magasodó házak

falára, minden

emberre és minden dolgára annak

ráhullt a mindent elborító fátyol

örökre.

 

Ma még a templom

sárga, körülötte

ha már rét nem zöldül is. A mélyben

nem látok mást, a tengeren nyugodtan  i

hatalmas

vitorlás fordul oldalára dölve.

A színek,

és a formák, az élet, melyben édes

és hitvány sóhajom fogant. A véges

világ, a formák,

a színek,

kezemben más lett minden, itt maradtam

magamra kínzó

érzéseimmel.

Halál vár.

 

Még városunkba

vagy egy hasonló

városba visszatérnek a virágban

álló napok. Majd

valaki újraéli

ifjúságom végső keserüségét,

s egyetlen vágya az lesz,

hogy életét mindenki életébe

helyezze,

s oly egyszerű legyen, mint

az eljövendő hétköznapokban

akárki.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://canadahun.com/forum/showthread.php?p=2677298#post2677298

minimap