Sereni, Vittorio: Hajnal, hat óra (Le sei del mattino in Hungarian)

Tutto, si sa, la morte dissigilla.

E infatti, tornavo,

malchiusa era la porta

appena accostato il battente.

E spento infatti ero da poco,

disfatto in poche ore.

Ma quello vidi che certo

non vedono i defunti:

la casa visitata dalla mia fresca morte,

solo un poco smarrita

calda ancora di me che più non ero,

spezzata la sbarra

inane il chiavistello

e grande un'aria e popolosa attorno

a me piccino nella morte,

i corsi l'uno dopo l'altro desti

di Milano dentro tutto quel vento.

Mert feltör a halál minden pecsétet.

S valóban, visszatértem,

a kaput mellézárták

félszárnya úgy maradt alig betéve.

Hisz nemrég húnyt ki életem,

pár óra s testem oszlott.

De láttam mit kivülem más

bizonnyal nem, ha elmegy:

a házat – csak imént súlyosult rá halálom –

és lám most máris elhagyott

tőlem eleven, aki már sehol,

eltört a keresztrúd

céltalan lett a tolózár

egyszerre minden tágas és népes köröttem

ki oly csepp vagyok a halálban,

Milánó a szelekben horgonyoz, míg

útjai egyre-másra ébredeznek.