Ungaretti, Giuseppe: Accadrà?

Tesa sempre in angoscia

E al limite di morte:

Terribile ventura;

Ma, anelante di grazia,

In tanta Tua agonia

Ritornavi a scoprire,

Senza darti mai pace,

Che, nel principio e nei sospiri sommi

Da una stessa speranza consolati,

Gli uomini sono uguali,

Figli d'un solo, d'un eterno Soffio.

Tragica Patria, l'irisegnasti prodiga

A ogni favella libera,

E ne ebbero purezza dell'origine

Le immagini remote,

Le nuove, immemorabile radice.

Ma nella mente ora avverrà dei popoli

Che non più tomi fertile

La parola ispirata,

E che Tu nel Tuo cuore,

Più generosa quanto più patisci,

Non la ritrovi ancora, più incantevole

Quanto più ascosa bruci?

Da venti secoli T'uccide l'uomo

Che incessante vivifichi rinata,

Umile interprete del Dio di tutti.

Patria stanca delle anime,

Succederà, universale fonte,

Che tu non più rifulga?

Sogno, grido, miracolo spezzante,

Seme d'amore nell'umana notte,

Speranza, fiore, canto,

Ora accadrà che cenere prevalga?

Szünet nélkül szorongva

S küszöbén a halálnak:

Iszonytató a sorsod;

De kegyelemre vágyón

Roppant agóniádban

Hirdetni visszatértél,

Bár békét sohasem lelsz,

Hogy kezdetben s a legnagyobb jajok közt

Csak egy remény vigasztal:

Egyenlő minden ember,

Egyetlen, örök lélek sarjadéka.

Tragikus Hazám, gazdag oktatásod

Minden szabad nyelven csak ezt beszélte

S ettől kapták a fészek tisztaságát

A messzi-messzi képek, -

Az új, régmúltba nyúló gyökerek.

De most a népek lelkébe talán már

Vissza se tér többé termékenyen

Az ihletett tanítás?

S szíved mélyén te sem találod

(A növő szenvedéstől nemesedve)

Annyival bűvölőbbnek,

Amennyivel rejtettebben lobogsz?

Húsz évszázadja gyilkolód az ember,

Kit föltámadva egyre-egyre éltetsz,

Szerény tolmácsa a világ Urának.

Ó, lelkek elfáradt hazája,

Közös forrás, előfordulhat-e,

Hogy fényed elfakul majd?

Álom, kiáltás, pusztító remekmű

Szerelem magva az emberi éjben,

Ének, virág, reménység,

Lehet-e, hogy most a hamu elöntsön?