Vivanti, Annie: Ötven év múlva (Fra cinquant'anni in Hungarian)

Vecchia zitella, calma e intelligente,
Serena, rubiconda e senza affanni,
Spesso ciarliera e sempre sorridente,
Ecco ciò che sarò fra cinquant'anni.

La casa un po' sossopra qualche volta,
Ma senza preti, gatti o canarini;
E da per tutto e sèmpre una raccolta
Di musica, di fiori e di bambini.

Molt'aria, molta luce e l'armonia
Di voci fresche e di visetti cari;
Insomma un gran rifugio in casa mia
Di birichini e indocili scolari.

E una gran calma in cor. Degl'ideali
Miei sogni d'una volta, allora anch'io
Sorriderò, aggiustandomi gli occhiali…
Poi d'ogni cosa giungerà l'oblìo.

Alfine un giorno limpido ed azzurro
(Vorrei fosse d'autunno e dì mattina!)
Mi sentirò nell'anima un susurro
Come un coro del ciel che s'avvicina.

Nella poltrona, accanto ai vetri aperti
Mi sentirò tranquilla e un poco stanca;
Del sole mattutino i miti e incerti
Raggi cadranmi sulla testa bianca.

Così, le mani in grembo, e da squisito
Senso di pace invaso l'esser mio,
Il corpo a morte e l'alma all'infinito
Darò, pensando a te, sperando in Dio.

Mint vén leány, derülten, nyugalomba',
Pirosló arccal, bajtól sohse nyomva,
Mosolygva mindig és sokat beszélve –
Igy élek én majd mához ötven évre.

A házam nem lesz éppen szörnyű rendes,
De pap-, kanári- és cicától ment lesz,
És megtelik majd este, délbe', reggel
Virággal, muzsikával és gyerekkel.

Lesz sok-sok fénye, sok-sok levegője,
Sok kedves arcú, lármás nevetője;
Mint holmi apró gyermek-menedékhely:
Úgy meg lesz rakva pajkos csemetékkel.

S lelkembe' nagy csönd. Mi ma ideálom
Mosolygok majd a régi, dőre álmon,
Az ókulárém homlokomra tolva…
És minden emlék elszáll, mint a polyva.

És végre egy derült nap tiszta reggjén
(Ősszel ha volna, legjobban szeretném!)
Lelkembe majd valami zene csendül,
Mint hogyha kórus szállna le a mennybül.

Zsöllyém a tárt, nagy ablak mellett lészen
S magam' nyugodtnak, csak fáradtnak érzem,
S majd béözönlik az az enyhe, szűz fény
S ott fog ragyogni gyér hajam ezüstjén.

Kezem ölemben, békességgel telten,
Igy adom át a végtelennek lelkem,
Igy küldöm testemet a síri mélybe,
Terád gondolva s az Úrban remélve.