Achterberg, Gerrit : De dichter is een koe

Gras... en voorbij het grazen
lig ik bij mijn vier poten
mijn ogen te verbazen,
omdat ik nu weer evengrote
monden vol eet zonder te lopen,
terwijl ik straks nog liep te eten,
ik ben het zeker weer vergeten
wat voor een dier ik ben - de sloten
kaatsen mijn beeld wanneer ik drink,
dan kijk ik naar mijn kop, en denk:
hoe komt die koe ondersteboven?
Het hek waartegen ik mij schuur
wordt glad en oud en vettig op den duur.
Voor kikkers en voor kinderen ben ik schuw
en zij voor mij: mijn tong is hen te ruw,
alleen de boer melkt mij zo zalig,
dat ik niet eenmaal denk: wat is hij toch inhalig.
‘s Nachts, in de mist, droom ik gans onbewust
dat ik een kalfje ben, dat bij de moeder rust.

Fű... és a legelés után
ágyként nyugtat a lábam,
szemem bámészan ámul a csodán,
hogy újból étel van a számban,
- pedig most utána se jártam -
mint az előbb, mikor legeltem;
biztosan megint elfeledtem,
milyen állat vagyok - a csatornák vize
tükrözi képemet, amíg iszom,
elnézem fejemet s azt gondolom:
hogy jöhet föl az a tehén ide?
A jászolfa, melyhez hozzádölök,
fényes lesz, öreg, zsíros és örök.
A békák és gyerekek megkergetnek engem,
félnek tőlem, mert túl érdes a nyelvem,
csak a paraszt fej engem oly istenien,
hogy eszembe nem jut a kapzsisága sem.
Éjjel a trágyában mély álom szédit el:
borjú vagyok megint, s anyám velem füvell.