Haes, Jos De: Le vieux moulin II (Le vieux moulin II in Hungarian)

Ik breng haar kampernoeljes op een bed van tijm.

'k Wil weten hoe zij de lamellen kraakt

- eerst de lamellen, dan de kop van witte lijm

met zwezerik - en hoe die beet haar smaakt.

Ik breng haar trossen lindebloemen aan hun lellen,

zij trekt ze er met gekrulde tong uit los,

geelgroene koppen tussen vleugels van libellen,

en kauwt dat bitterzoet tot bloeiend mos.

Maar ik, tussen haar tongrand, kaakvlees, tandenkraal

gemalen door de spasmen van haar smaak-

en slikgebaren, ben die spijs op gouden schaal

als ik door haar fermenten in ontbinding raak.

En of ik nu chitine word rond haar of chijl

haar binnenin - het staat in 't evangelie wel -,

ik nestel mij, ik word een eendagsdiertje, geil

en lyrisch, in de wanden van haar warmste cel.

Sibylle, noem mij. Vind verteerd in 't sap

van al uw weefsels mij, een hoopje haar en tanden.

Plant die kanker. Of duld mij desnoods als grap:

een mannelijke zeeworm in uw ingewanden.

Kakukkfű ágyon hozom a csiperkét.

A lamellákat hogy zúzza szét, tudni akarom

- a lamellákat elébb, majd fehér enyv-fejét

a borjúmiriggyel - és a falat ízlik-e vajon.

Hársfavirág fürtöket szárastul hozok,

kunkori nyelvvel fejti a szirmokat,

szitakötő szárnyak közt sárgászöld pontok,

keserédest virágzó mohává szopogat.

De én, nyelve, s ajka közt, gyöngyfogsorán

porrá őrölve ízlelő- s nyelőgesztusai

görcseiben, vagyok az az étek az aranyos tálcán

mikor oszlásnak indítnak fermentumai.

Akár kitinként ráborulva vagy mint nyirok

keringve benne - ahogy a bibliába’ -,

befészkelődöm, kéjes tiszavirág vagyok

lírai, legforróbb sejtjének falába.

Szibilla, nevezz meg. Találj elemésztve énrám,

haj- és fogkupacra, szöveted nedvében.

Ültesd be e rákot. Vagy tűrj meg mint tréfát:

hímnemű planktont beled belsejében.