Oosterhoff, Tonnus: Kritiek

Vandaag zag ik in de Lange Wierszstraat

Job Rengeling lopen. Dat kan niet

want Job is al vier jaar dood.

Het raarste was: hij belde mobiel.

Kun je je dat voorstellen? Job met een mobieltje?

Toen Wally dit las zei ze:

‘Wel goed, wel ontroerend,

maar tijdgebonden en te persoonlijk.’

‘O. Nou, ik kan er wel “jaren” van maken.

En “Geldersekade”. En “Piet Meeuse”.’

‘Is die dan dood?’ ‘Nee, daarom juist,

dat maakt het algemener.’

‘Hm,’ zei ze, iets aan haar kousnaad verschikkend,

‘maar het is de aanpak. Het blíjft Riekus Waskowsky.’

‘Nou, en? Dan Riekus Waskowsky!’ Maar ik voelde dat ze gelijk had.

Later bedacht ik: ‘Als ik wat jij zegt erbij zet...’

‘Ja,’ vond ze, ‘daarvan wordt het anders.’

De volgende dag zei ze nog:

‘Dat zal Piet leuk vinden.’ ‘Wat?’

‘Dat je hem doodschrijft.’

O, Wally! Ik beweer toch juist dat hij lééft?

A Lange Wiersz utcán sétálni

láttam ma Regeling Jób-ot. Hogyan,

ha Jób már négy éve halott?

A legfurább volt, kézivel telefonált.

El tudod képzelni, Jób-ot egy kézivel?

Mikor Vali ezt olvasta, azt mondta:

„Nagyon jó, megrendítő,

de időhöz kötött és túl személyes.”

„Ó, hát csinálhatok ,éveket’ belőle”,

És „Gelder-rakpartot”. És „Meeuse Piet-et”.

„Halott az is?” „Nem, de éppen azért,

úgy általánosabb lesz.”

„Hm”, mondta, harisnyája vonalát rendezgetve,

„de a hozzáállás, így is Waskovszky Riekusz marad.”

„Na és? Akkor Waskovszky!” De azért éreztem, igaza van.

Azután gondoltam csak: „ha hozzárakom amit te mondasz”…

„Igen”, mondta, „attól egészen más lesz”.

Másnap még hozzáfűzte:

„Ennek Piet örülni fog! „Minek?”

„Hogy holttá nyilvánítod.”

„De Vali! Én éppen azt mondom, hogy él.”