Stitou, Mustafa: Zomaarcafé

Zomaarcafé op Rembrandtsplein:

concrete warmte, goddeloze gezelligheid

vóór elk biertje roep ik

gewoontegetrouw gewichtslooslauw

binnensmonds bismillah

ik ben de jonge Marokkaan

en zijn anderstalige gedachten

Het van vroombloed kleinerwordend

zitbeeld in mijn vader

en moeder herinnert mij

steeds marginaler aan mijn stamland:

rotshol sinds ik hier gewoon ben

Let niet tweejaarlijks in de zomer

maand van kleine betekenis

strand oranje parasollenbezaaid

en duizenden ouders

die menen dat ik onherkenbaar

een man geworden ben, waarover

ik fantaseer

Csak egy terasz a Rembrandt-téren:

konkrét hőség, istentelen kellemes

minden sör előtt mondom

megszokásból súlytalan langy

magamban bismillah

az ifjú marokkói vagyok

másnyelvű gondolataival

a jámborságból kikopó

szobor apámban

anyámban egyre kevésbé

emlékeztet szülőhazámra

sziklaodú hogy megszoktam itt

kivéve tán kétévenként

a nyári hónapban nem túl jelentős

strand narancsszín ernyőkkel rakva

s ezernyi szülő

akik úgy vélik, felismerhetetlenül

a férfi lettem, akiről

álmodozom