Woestijne, Karel van de: Ik hoor de nacht

Ik hoor de nacht die nader zijgt,-

en beider zwijgen…

Ik voel uw hoofd naar mij geneigd,

-zal ‘t mijne neigen?

Uw aangezicht is vreemdlijk stil

in ‘t schemer-leven…

Ik zie het laatste dag-geril

in de avond dreven.

Is dit einde of een begin…?

Uw handen glanzen;

uw blijk is als violen in

verslenste kranzen…

-Ach, is ons lijf voor eeuwig moe,

en onze zinnen…?

Mij faalt de kracht, te zeggen hoe

‘k u durf beminnen.

Hallom, az éj csöndben leszáll —

vársz; nem beszélek…

Vágy fejednek fészket talál.

S én az enyémnek?

Mozdulatlan szép homlokod

alkony zajában.

Nézem, a nap végsőt lobog

séta-homályban.

Vég-e vajon, kezdet-e hát?…

Kezed ragyoghat:

pillantásod, mint violák

füzére, kókad.

Testünk fáradt; nem bontja ki

lelkem s a lelked.

Nincs erőm már elmondani,

nagyon szeretlek…