Roumanille, Joseph: Mounte vole mouri

A ma maire, Pierreto de Piquet
 
Dins un mas que s'escound au mitan di poumié,
Un bèu matin, au tèms dis iero
Siéu na d'un jardinié 'mé d'uno jardiniero,
Dins li jardin de Sant-Roumié.
 
De sèt pàuris enfant venguère lou proumié...
Aqui ma maire, à la testiero
De ma brèsso, souvènt vihavo de niue 'ntiero
Soun pichot malaut que dourmié.
 
Aro, autour de moun mas, tout ris, tout reverdejo;
Liuen de soun nis de flour, souspiro e voulastrejo
L'auceloun que s'es enana!
 
Vous n'en pregue, o moun Diéu! que voste man benido
Quand aurai proun begu l'amarun rle la vido,
Sarre mis iue mounte siéu na.

Édesanyámnak, Pierreto de Piquetnek
 
Kunyhóban, mely az almafák között
Húzódott rejtve, érés idején,
Hol bölcsőmnél két kertész őrködött,
Apám meg anyám: ott születtem én.
 
Hét apró testvér gyümölcsöt szedett,
Anyám pedig kendővel szép fején
Fölém hajolt szelíden, úgy lesett
Hallgatva csendben, mint gügyögtem én.
 
Kunyhóm körül ma élet cseng, vidám,
És sírva röpköd messzi fészkitől
Az útjavesztett, árva kis madár...
 
Uram, csak arra kérlek, szent kezed
Itt zárja majd le elfáradt szemem,
Ha fáj az élet és Eléd megyek.