This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Szymborska, Wisława: Recenzió egy meg nem írott versről (Recenzja z nienapisanego wiersza in Hungarian)

Portre of Szymborska, Wisława

Recenzja z nienapisanego wiersza (Polish)

W pierwszych słowach utworu
autorka stwierdza, 
ze Ziemia jest mała, 
niebo natomiast du
że do przesady,
a gwiazd, cytuj
ę: "więcej w nim niż trzeba."

W opisie nieba czu
ć pewną bezradność,
autorka gubi si
ę w strasznym przestworze,
uderza j
ą martwota wielu planet
i wkrótce w jej umy
śle (dodajmy: nieścisłym) 
zaczyna rodzi
ć się pytanie,
czy aby jednak nie jeste
śmy sami
pod slo
ńcem, pod wszystkimi na świecie słońcami?

Na przekór rachunkowi prawdopodobie
ństwa! 
I powszechnemu dzisiaj przekonaniu! 
Wbrew niezbitym dowodom, które lada dzień 
mog
ą wpaść w ludzkie ręce! Ach, poezja.

Tymczasem nasza wieszczka powraca na Ziemi
ę
planet
ę, która może "toczy się bez świadków," 
jedyn
ś "science fiction, na jaką stać kosmos." 
Rozpacz Pascala (1623-1662, przyp. nasz) 
wydaje si
ę autorce nie mieć konkurencji
na 
żadnej Andromedzie ani Kasjopei. 
Wy
łączność wyolbrzymia i zobowiązuje, 
wy
łania sie więc problem jak żyć et caetera, 
albowiem "pustka tego za nas nie rozstrzygnie." 
"Mój Boże woła czlowiek do Samego Siebie, 
ulituj się nade mną, o
świeć mnie" ...

Autork
ę gnębi myśl o życiu trwonionym tak lekko, 
jakby go by
ło w zapasie bez dna.
O wojnach, które - jej przekornym zdaniem -
przegrywane s
ą zawsze po obydwu stronach. 
O "pa
ństwieniu się" (sic!) ludzi nad ludmi. 
Przez utwór prze
śwituje intencja moralna. 
Pod mniej naiwnym piórem rozb
łysłaby może.

Niestety, có
z. Ta z gruntu ryzykowna teza 
(czy aby jednak nie jeste
my sami
pod s
łońcem, pod wszystkimi świecie słońcami) 
i rozwini
ęcie jej w niefrasobliwym stylu 
(mieszanina wznios
łości z mową pospolitą
sprawiaj
ą, że któż temu wiarę da?
Z pewno
ścią nikt. No właśnie.



Uploaded bySebestyén Péter
Source of the quotationhttp://wizaz.pl/forum/showthread.php?t=506142

Recenzió egy meg nem írott versről (Hungarian)

A mű első szavaiban
a szerzőnő megállapítja, hogy kicsi a Föld,
az ég viszont a túlzásig hatalmas,
csillag pedig, idézem: „több van, mint kellene".
 
Az ég leírásában némi tanácstalanság érezhető,
a szerzőnő elvész a szörnyű határtalanságban,
megindítja, hogy sok a halott bolygó
és (kevéssé egzakt) elméjében hamarosan
elkezd megszületni a kérdés,
hogy nem vagyunk-e egyedül mégis
a nap alatt, a világ összes napjai alatt?
 
A valószínűségszámítások ellenére!
És a ma elterjedt vélemény ellenére!
A cáfolhatatlan bizonyítékok dacára, amelyek
bármely nap a kezünkbe kerülhetnek! Ó, a költészet.
 
Látnoknőnk közben visszatér a Földre,
a bolygóra, mely tán „tanúk nélkül forog",
s az egyetlen „science fiction, melyre a kozmosz képes",
Pascal kétségbeesése (1623-1662, a mi jegyzetünk)
szerzőnőnk szerint vetélytárs nélküli
minden Andromédán és Cassiopeián.
A kizárólagosság naggyá tesz s kötelez,
felmerül tehát a kérdés, hogy éljünk et caetera,
mivelhogy „az űr ezt nem oldja meg helyettünk".
„Istenem, kiált az ember Önmagához,
könyörülj rajtam, világosíts meg"...

A szerzőnőt aggasztja, hogy az életet úgy tékozoljuk,
mintha kimeríthetetlen készletünk volna belőle.
A háborúk, melyeket -  szerény véleménye szerint —
mindig mind a két ellenfél elveszít.
Embernek ember fölötti „uraskodása" (sic!)
A művön átdereng a morális célzat.
Kevésbé naiv toll alatt, meglehet, felragyogna.

Mit tehetünk. Az eleve kockázatos tétel
(hogy nem vagyunk-e egyedül mégis
a nap alatt, a világ összes napjai alatt)
és kifejtése keresetlen modorban
(fennkölt és köznapi szavakat váltogatva)
oda vezet, hogy nem hisz benne senki?
Senki, az biztos. És éppen ez az.
 



Uploaded bySebestyén Péter
Source of the quotationJelenkor 1997/3.

minimap