Magalhães, Joaquim Manuel: Hasonlítatlanul szép tud lenni (Poucas vezes a beleza in Hungarian)
Poucas vezes a beleza (Portuguese)Poucas vezes a beleza terá sido tanta como no lustro preto dos sacos de lixo à porta dos hotéis, dos armazéns, das casas de comida nas mais pequenas horas da noite em Londres. Estão amontoados fechando o esterco, os lençóis com sangue, os restos apodrecidos, adesivos negros que parecem afagos. Os homens ao lançá-los nas fornalhas são erguidos a imaginações malditas, à feroz acção de deuses nos vulcões, ao odor sacrílego de alquimistas mortos. Ir na luz eléctrica e ver esses maços de treva, essa cor quase molhada dos plásticos a parecer verniz, a parecer chamar-nos, a dar-nos o sebo como se fosse a arte, tem um fervor que finda o pequeno mal, a vida.
|
Hasonlítatlanul szép tud lenni (Hungarian)Hasonlítatlanul szép tud lenni a szeméttel telt fekete műanyag zsákok ragyogása ott a szállodák, éttermek előtt az éjfél utáni Londonban. Belsejükbe zárva a fölhalmozott mocsok édene: véres lepedők, rothadó ételmaradékok, megfeketült ragtapaszok ölelik egymást. A szemetesemberek pedig amikor a kemencékbe hajítják őket, meglódult fantáziával tűzben táncoló vad isteneket látnak s szinte érzik már az alkimisták pokoli bűzét. Jó ilyenkor a villanyfényben járva meglátni a feketén fénylő műanyag-kötegeket, mely akárha a sötét lakkozott felszíne csábit, hogy a tűz martaléka legyen, és kiégjen belőle a faggyú olyan hőfokon, mint a művészet és az élet.
|