Mendes Pinto, Fernão : Bolyongás (Peregrinação in Hungarian)
Peregrinação (Portuguese)Esta sentença nos foi publicada dentro na prisão, onde estávamos mais para
morrer que para sofrermos os terríveis e cruéis açoutes que então nos deram,
dos quais todos ficámos tão sangrados que todo o chão ficou coberto do nosso
sangue, em tanta quantidade que dos onze que éramos, milagrosamente escapámos
os nove com vida, porque os dous com mais um moço morreram dali a três dias.
Concede esta mesa da Força do Lião Coroado no Trono do Mundo, por petição dos Vinte e Quatro da Austera Vida, que estes nove estrangeiros sejam remetidos por apelação ao tribunal do Aytau dos Aytaus na cidade do Pequim, para com misericórdia se lhes moderar a sentença que é dada contra eles. Aos sete dias da quarta lũa, dos vinte e três anos da cadeira do Filho do Sol. No qual despacho vinha assinado o chaem com oito conchalins do despacho da
mesa do crime, que são como desembargadores.
|
Bolyongás (Hungarian)Az ítéletet ott a börtönben hirdették ki, ahol már szívesebben választottuk
volna a halált, mintsem hogy elszenvedjük azt a szörnyű és kegyetlen korbácsolást,
amelyet ránk mértek. Ettől annyi vérünk folyt el, hogy köröttünk mindenfelé
csatakos lett a föld, és bizony valóságos csoda volt, hogy tizenegyünk közül
kilencen egyáltalán életben maradtunk, mert két portugál meg egy matróz három
napra rá meghalt.
Miután az előbb leírt módon végigkorbácsoltak, elvittek minket egy házba ott a börtönön belül, ami afféle enyhely volt betegekkel és sebesültekkel zsúfolva. Egyesek ágyban feküdtek, mások a földön. Itt azon nyomban kezelésbe vettek minket, mosdatással, porokkal, tapaszokkal és kötésekkel; ettől aztán a korbács okozta fájdalmaink némileg csillapodtak. Gyógyítóink tiszteletre méltó férfiak voltak, olyasfélék, mint nálunk az irgalmas barátok, és az Isten iránti szeretetből hónapokon át szolgálnak itt jótékonyan, tisztaságot tartanak, és minden szükségessel bőven ellátják a betegeket. Már tizenegy napja kúrálgattak itt bennünket, és már valamelyest kezdtük magunkat jobban érezni, bár egyre siránkoztunk hüvelykujjunk elvesztése miatt, amivel a kemény ítélet fenyegetett, Isten úgy akarta, hogy véletlenül két, igen hosszú piros szaténlepelbe öltözött férfi lépjen be, kezükben fehér pálcát tartva, mint valami jogért, kiknek láttán a házban minden beteg ekképp kiáltott fel: „Pitau hinacur macuta chendó!” (ami azt jelenti: „Isten legyen azokkal, akik az ő művét szolgálják!”) Mire ők, pálcájukat magasra tartva, így válaszoltak: „És adjon türelmet mindannyiotoknak a szenvedéshez balsorsotokban.” Azzal pénzt és némi ruhaneműt osztogattak mindazoknak, akikhez hozzáfértek, és így, jutottak el hozzánk is, majd miután könnyeinktől szemlátomást megindulva kedvesen üdvözöltek minket, megkérdezték, kik vagyunk, mely országból és népből valók, és mi oknál fogva raboskodunk. Mi pedig könnyek között válaszoltuk, hogy idegenek vagyunk Sziám királyságából, arról a földről, amelyet Malakának hívnak, és amikor még mint világi javakkal bőven megáldott kereskedők Liampó kikötője felé szállítottuk áruinkat, elvesztünk egy roppant viharban a Lamau-szigetekkel szemben, és velünk együtt mindenünk, amit vittünk, csak szánalmas testünket tudtuk megmenekíteni, mint maguk is láthatják. Ily módon jutottunk arra a helyre, amelynek a neve Taypor, ott az ítélkező chumbim ok nélkül lefogatott minket, mondván, hogy tolvaj csavargók vagyunk, és ahelyett hogy dolgoznánk, portáról portára élősködünk, jogtalanul élve fel mindazt, amit alamizsnául adnak. Erről önkényesen vádiratot is készített, minket pedig vasra verve küldött e fogházba, ahol immár negyvenkét napja szenvedjük a betegség és éhség teméntelen kínját, és senki sem akarja meghallgatni a mi igazságunkat, egyrészt mert nem tudunk megnyerni senkit, másrészt nem ismerjük a nyelvet, és minden ok nélkül korbácsütésekre ítéltek, valamint arra, hogy akár a tolvajoknak, vágassék le a hüvelykujjunk. A korbácsolást legott végre is hajtották rajtunk, méghozzá vad kegyetlenséggel, mint ahogy azt láthatják is szánandó testünkön. Ezért hivatásukra kérjük, amellyel Istent szolgálják, ne hagyjanak minket magunkra, mert szegénységünk az oka, hogy bennünket mindenki megvet és bántalmaz. Mind a ketten nagyon figyelmesen hallgattak bennünket, majd rövid töprengés után könnyes szemüket az ég felé fordították, és ezt mondták térdre hullva: - Ó, hatalmas és türelmes Ura a Magasságoknak, engedd, hogy az elesettek kiáltása dörömböljön füledben, és ne maradjanak megtorlatlanul azok a súlyos bűnök, melyeket a mi törvényeink szolgái szüntelenül elkövetnek ellened, mert erős hittel reméljük, hogy szent ítéleteddel előbb-utóbb megbünteted őket. Még megkérdeztek néhány embert ott közöttünk afelől, amit mondtunk, majd legott üzentek az ügyészi írnokért, hogy súlyos büntetés terhe mellett hozzon magával minden iratot, és adja elő, ami az ügyünkben történt. Jött is hamar, és tájékoztatta őket mindarról, ami megesett, valamint a vádiratokról, amelyekben ez a törvénytelenség helyt kapott. Látván, hogy a korbácsütéseket, amelyeket már megkaptunk, nem orvosolhatják, az ellen nyújtottak be fellebbezést a chaemnek, hogy az ujjunkat vegyék, mire válaszképpen ez a legfőbb bírói leirat érkezett: Nincs helye könyörületnek, amikor az igazság forog veszélyben, ezért hát nem adunk helyt a kérésnek. A leiratot maga a chaem írta alá, és nyolc conchacy, akik olyasfélék, mint a büntetőbírák. Látta a szegények e két gondviselője Isten dicsőségére (mert így nevezik őket hivatalukban), mennyire lesújtott bennünket a kedvezőtlen válasz, és mert szerettek volna megszabadítani a kétségbeeséstől, nyomban újabb kérvényt írtak ahhoz a táblához, amelynek a neve Xinfau nicor pitau, és azt jelenti: „A Teremtő lehelete”, ebben a levélben pedig, beismerve bűnösségünket az ellenünk felhozott vádakat illetően, kegyelmet kértünk; a kérvényt hamarosan el is vitték ehhez a táblához, amelyben huszonnégy talagrepo foglal helyet, kik afféle szerzetesek, mint nálunk a kapucinus barátok, tekintélyük és szavuk egyformán nagy a nép és a király előtt, és áttekintésre kézbe vesznek minden ügyet, amely a szegényeket érinti, vagy azokat, akiknek kevés a tehetségük ahhoz, hogy szembeszálljanak a vádlóikkal. Amint a kérvényt kézbe kapták, megszólaltattak egy harangot, mire mindnyájan egybegyűltek, majd áttekintvén az ügy lefolyását az elejétől a végéig, a kérvényeket és elutasításokat meg minden mást, ami történt, felismerték, hogy a mi igazságunk egészen elsikkadt, és menten elbocsátottak két törvényszolgát egy függőpecsétes levéllel, amely szerint a chaem táblájától ők veszik át az ügyet. Ez a tábla pedig rögtön tudomásul is vette a tiltást a következő leirattal: A Világ Trónusán ülő Koronás Oroszlán kegyelméből való tábla a Huszonnégy Zordéletű kérésére hozzájárul hogy e kilenc idegen fellebbvitelre küldessék Pekingbe, az Aytauk Aytaujának az ítélőszéke elé, hogy az ellenük hozott ítéletet könyörületből enyhítsék. A Nap Fia uralkodásának huszonharmadik esztendejében, a negyedik hold hetedik napján. A leiratot a chaem írta alá a büntetőszék nyolc conchalinjával együtt, akik afféle főbírók. A szegények két gondviselője pedig, akik magukra vállalták ügyünket, tüstént elhozták nekünk ezt a leiratot, mi átvettük, mondván, isten fizesse meg nekik, amit az ő szerelméből miértünk tettek. Mire ők azt felelték: - Nektek pedig adja, hogy felismerjétek az ő műveit, mert csakis ezáltal gyűjthetitek be fáradalmaitok gyümölcsét türelemmel, mint mindazok, akik félik nevét.
|