This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Pignatari, Décio: O Jogral e a Prostituta Negra

Portre of Pignatari, Décio

O Jogral e a Prostituta Negra (Portuguese)

(farsa trágica)
 
Onde eras a mulher deitada, depois
dos ofícios da penumbra, agora
és um poema:
 
Cansada cornucópia entre festões de rosas murchas.
 
É à hora carbôni-
ca e o sol em mormaço
entre sonhando e insone.
 
A legião dos ofendidos demanda
tuas pernas em M,
silenciosa moenda do crepúsculo.
 
É a hora do rio, o grosso rio que lento flui
flui pelas navalhas das persianas,
rio escuro. Espelhos e ataúdes
em mudo desterro navegam:
Miras-te no esquife e morres no espelho.
Morres. Intermorres.
Inter(ataúde e espelho)morres.
 
Teu lustre em volutas (polvo
barroco sopesando sete
laranjas podres) e teu leito de chumbo
têm as galas do cortejo:
 
Tudo passa neste rio, menos o rio.
 
Minérios, flora e cartilagem
acodem com dois moluscos
murchos e cansados,
para que eu te componha, recompondo:
 
Cansada cornucópia entre festões de rosas murchas.
 
(Modelo em repouso. Correm-se as mortalhas das persianas. Guilhotinas de luz lapidam o teu dorso em rosas: tens um punho decepado e um seio bebendo na sombra. Inicias o ciclo dos cristais e já cintilas).
 
Tua al(gema negra)cova assim soletrada em câma-
ra lenta, levantas a fronte e propalas:
“Há uma estátua afogada...” (Em câmara lenta! – disse).
“Existe uma está-
tua afogada e um poeta feliz (ardo
em louros!). Como os lamento e
como os desconheço!
Choremos por ambos.”
 
Choremos por todos – soluço, e entoandum
litúrgicos impropério a duas vozes
compomos um simbólico epicédio AAquela
que deitada era um poema e o não é mais.
 
Suspenso o fôlego, inicias o grande ciclo
subterrâneo do retorno
às grandes amizades sem memória
e já apodreces:
 
Cansada cornucópia entre festões de rosas murchas.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://palavraemelodia.blogspot.hu

A dalnok és a fekete nő (Hungarian)

(tragikus bohózat)
 
Most vers vagy ott, ahol
a félhomályban feküdtél
mesterségedet gyakorolva:
 
Elhervadt rózsafüzérek között megfáradt bőségszaru.
 
Az álom és az ébrenlét hatá-
rán, mikor a Nap az ég magasára hág,
valami sokmillió évvel ezelőtti órán.
 
Lábaidért könyörög a megalázottak
légiója M városában,
ez az alkonyat csendes órája.
 
A széles, lassan hömpölygő folyó
órája ez, a sötétlő, hömpölygő folyam
ideje ez, áramlik lassan a partok
éles kőpengéi közt. Tükrök és koporsók
úsznak rajta: a koporsóban önmagad látod,
a tükörbe pedig belepusztulsz. Meghalsz.
Mindkettő halálod. Halálod mind a kettő.
 
Ragyogsz, magasodsz (barokk polipként
nyújtózol, mikéntha hét pusztuló
narancsot tartanál), ólomágyad
körül különös díszmenet:
 
Ezen a folyón minden tovaúszik, csak épp a folyó soha.
 
Különös lények, növények, sejtek,
egysejtűek, polipok sietnek két
hervadt puhatestű segítségére, hogy
téged újjáformáljanak:
 
Elhervadt rózsafüzérek között megfáradt bőségszaru.
 
(Modell, pihenés közben. A díszlet halotti leplei szétválnak. Fénybárdok tükröződnek rózsaszirommal teli hátadon: az árnyékban torzóvá lett melled és kezed. Csillogva kezded a kristályok életét.)
 
A fek(ete béklyód)helyedről lassított felvételben
emeled meg a homlokod, és így szólsz:
„Van egy megfulladt szobor...” (Egészen lassan! - szóltam)
„Van egy megful-
ladt szobor, és egy boldog(ságtól
babérkoszorús!) költő. Mennyire sajnálom
és mennyire nem ismerem őket!
Sírjunk mindkettőért.”
 
Zokogjunk mindenkiért - sírok, és jelképes halotti
éneket komponálunk két hangon liturgikus
sértésekből Annak a személynek, aki fekve
költemény volt, de többé már nem lehet az.
 
Lélegzésedet elhalasztod, és megkezded
visszatérésed nagy föld alatti körforgását,
vissza az egykori emlék nélküli barátságokhoz,
miközben szétrohad a tested:
 
Elhervadt rózsafüzérek között megfáradt bőségszaru.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationP. A.

minimap