Tamen, Pedro: Como o Caeiro, sabes, digo adeus

Como o Caeiro, sabes, digo adeus

aos versos que se vão e aos que chegam,

marcados desde dentro como teus

como sons imperfeitos que se entregam

a quem passe e repasse, e já não sabe

se a conjunção de como que assim ligo

é dele ou de quem é. Como se acabe,

o dia em que te escrevo é que te sigo,

e mais importa, e mais me livra inteiro

do que não tu, a ti, minha mulher,

meu caso e minha casa, meu bom cheiro

a ti ou a mim mesmo, ao que vier

deste completo inverno em que me abeiro

da verdade que entenda quem puder.

Tollamba érő, s engem elhagyó

soraimtól, mint Caeiro, búcsúzom:

bensőd pecsétjét hordja minden szó,

mint tökéletlen hang, mely szabadon

annak adja magát, ki arra jár,

s nem tudja, rendjét ki alkotta meg:

ő volt, vagy más. Hogyan végződjék már

a nap, mint követlek, s írok neked,   

és fontosabb, mert szabad, asszonyom,

csak általad és neked lehetek,           

életem, házam édes – nem tudom –  

te illatod vagy enyém, vagy telek

kétes jövője, melyben utazom

az Igazhoz: ki tudja, értse meg.