This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Topîrceanu, George : Singur

Portre of Topîrceanu, George

Singur (Romanian)

Cu cea din urmă rază ce tremură-n amurg,

Se-ntunecă palatul bătrânului Habsburg.

E noapte. Vântul toamnei aduce de departe

Un freamăt de suspine prin sălile deșarte,

Căci a pornit monarhul încovoiat și chel

Oștiri din șapte neamuri să moară pentru el !

 

Făclia luminează fantastice vitraiuri

Și-n umbra colorată ca umbra din seraiuri,

În liniștea capelei pe-o treaptă-ngenuncheat,

Cu fruntea-n mâini se roagă bătrânul împărat:

— "Stăpâne, codrii urlă și râurile gem,

Din fiece colibă se-nalță un blestem

Și-n inima mea scurmă părerile de rău !

Stăpâne, slobozește de-acum pe robul tău..."

 

Dar vântul geme-n noapte:

"E prea târziu, bătrâne !

Pe țarinile noastre de-a pururi va rămâne

Sinistră, ca o pânză de doliu, umbra ta.

O, dacă El te iartă, noi nu te vom ierta !..."

 

Tresare împăratul. Mișcând încet din buze,

Încearcă să-și adune gândirile confuze...

Dar două diamante strălucitoare curg

Încet-încet pe nasul bătrânului Habsburg,

Și-n liniștea solemnă, cum pică pe parchet,

Par două lacrămi grele și mari — de spermanțet.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://ro.wikisource.org/wiki

Egyedül (Hungarian)

Tűnőben már az alkony, a fénye elmerül,

S az agg Habsburg kastélyát homály veszi körül.

Éj van. A hűvös szellő jajongva meg-megszólal,

Sok kihalt termen átzúg a messziről jött sóhaj.

Mert hét nemzetből indít hadat a torz öreg,

Hogy ő érette ontsák ifjúi vérüket.

 

Fáklyafény hull a festett, különös ablakokra,

s a szeráji homályban egy árny leng imbolyogva.

Ott görnyedez a császár a térdeplő felett,

Fejét kezébe hajtja és halk imát rebeg:

- Uram, üvölt az erdő, a folyó jajt kiált,

Sötét átkot lehelnek a kunyhók, kalibák;

A kétség kínja mardos, és önvád keserít,

Uram, nyugtasd meg szolgád, oldozd föl bűneit.

 

De ráfelel a szellő:

- Késő, te vén király;

Árnyékodat a föld is örökre őrzi már.

Mint gyászlobogó leng az, feketén, mint a vád;

Akkor se lesz bocsánat, ha Urad megbocsát.

 

Fölriad most a császár, még imát motyog egyre,

Kutatja: merre volna a gondjainak medre.

De szeméből kigördül egy-egy gyémántdarab,

S a vén Habsburg orcáján szikrázva leszalad.

S az ünnepélyes csendben a földre úgy pereg,

Mint kihúnyó gyertyákból gördülő faggyúcsepp. 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n

minimap