Brodszkij, Joszif Alekszandrovics: A zápor hangjára életre kel… (Шум ливня воскрешает по углам… in Hungarian)

Шум ливня воскрешает по углам
салют мимозы, гаснущей в пыли.
И вечер делит сутки пополам,
как ножницы восьмерку на нули,
и в талии сужает циферблат,
с гитарой его сходство озарив.
У задержавшей на гитаре взгляд
пучок волос напоминает гриф.

Ее ладонь разглаживает шаль.
Волос ее коснуться или плеч --
и зазвучит окрепшая печаль;
другого ничего мне не извлечь.
Мы здесь одни. И, кроме наших глаз,
прикованных друг к другу в полутьме,
ничто уже не связывает нас
в заре'шеченной наискось тюрьме.

A zápor hangjára életre kel
a porba lankadt mimózavirág.
A napot az este felezi el,
mint nullákra az olló - nyolcasát -
s összeszűkíti az óralapot,
hogy az derékban gitárba hajol.
Míg szeme a gitáron nyugodott,
fogólap nyílt haja húrjaiból.

A keze most egy sálat simogat.
Ha vállát érintem vagy a haját,
az erős bánat mindjárt hangot ad;
és nem kaphatok tőle semmi mást.
Félsötét. S minket - a tekinteten,
kettőnk egymáshoz bilincselt szemén
kívül - már nem köt össze semmi sem
a keresztrácsos börtön éjjelén.