Hodaszevics, Vlagyiszlav Felicianovics: Стансы

Уж волосы седые на висках
        Я прядью черной прикрываю,
И замирает сердце, как в тисках,
        От лишнего стакана чаю.

Уж тяжелы мне долгие труды,
        И не таят очарованья
Ни знаний слишком пряные плоды,
        Ни женщин душные лобзанья.

С холодностью взираю я теперь
        На скуку славы предстоящей...
Зато слова: цветок, ребенок, зверь -
        Приходят на уста все чаще.

Рассеянно я слушаю порой
        Поэтов праздные бряцанья,
По душу полнит сладкой полнотой
        Зерна немое прорастанье.

1918

A halántékom deres már bizony
        a sötét fürt alatt, titokban,
s ha egy csészével több teát iszom,
        szívem szorul, mintha fogóban.

A hosszas munka már nehéz nekem,
        édes titkot nem rejtegethet
a tudás túlérett gyümölcse,
        sem cirógatása lágy kezeknek.

Hideg közönnyel tekintek ma már
        jövendő hírnév unalmára.
De e szavak: gyermek, virág, madár -
        mind gyakrabban tolulnak számra.

Unottan hallgatom, nem érdekel
        a költők hiú csácsogása.
De lelkem teljességgel tölti el
        a magok néma duzzadása.