Tyutcsev, Fjodor Ivanovics: Egész nap öntudatlanul feküdt... (Весь день она лежала в забытьи... in Hungarian)
Весь день она лежала в забытьи... (Russian)Весь день она лежала в забытьи, И всю ее уж тени покрывали. Лил теплый летний дождь – его струи По листьям весело звучали.
И медленно опомнилась она, И начала прислушиваться к шуму, И долго слушала – увлечена, Погружена в сознательную думу...
И вот, как бы беседуя с собой, Сознательно проговорила (Я был при ней, убитый, но живой): «О, как всё это я любила!»
Любила ты, и так, как ты, любить – Нет, никому еще не удавалось! О господи!.. и это пережить... И сердце на клочки не разорвалось...
|
Egész nap öntudatlanul feküdt... (Hungarian)Egész nap öntudatlanul feküdt És már egészen ellepték az árnyak, S a langyos nyári zápor mindenütt Vidáman paskolt lombot, ágat.
Aztán magához térve csendesen, Figyelni kezdte kint a zajt, feléledt, Sokáig hallgatott - majd lelkesen, Kitisztult aggyal gondolatba mélyedt.
És mintha önmagához szólna csak, (Én, élve is halott, kővé meredtem), Az ajkán úgy hangzottak a szavak: „Ó mindezt mennyire szerettem!"
Szerettél, s így szeretni, kedvesem, Nem tudhatott a Földön senki, senki! Ó Istenem!... s meg sem szakadt szívem... És mindezt élve el kellett viselni...
|