This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Kapitáňová, Daniela: Samko Tále: Kniha o cintoríne

Portre of Kapitáňová, Daniela

Samko Tále: Kniha o cintoríne (Slovak)

Vtedy je najlepšie stať sa spisovateľom, keď prší, lebo vtedy aj tak nezbieram kartóny, lebo vtedy ich sprostý Krkan v Zberni neberie, že sú mokré, ale iným berie, aj keď sú mokré, Krkan sprostý. Iným berie, napríklad tej cigánskej potkanke Angelike Édesovej, tej berie, aj keď má mokré. Ale ja viem, čo je vo veci. To je vo veci, že keď príde potkanka Angelika Édesová, tak napíše papierik, že Hneď prídem, ale hneď nepríde, lebo on sa tam zavrie v Kancelárii s potkankou Angelikou Édesovou a robí s ňou pohlavné veci. Preto jej berie aj mokré a mne nechce brať mokré, tak nech neberie. Veď uvidí. Bude povedaný a ohľadom toho bude popoťahovaný. Ale mne je to jedno, ja som pracovitý a vždy si nájdem aj inú robotu, napríklad som spisovateľ.
Byť spisovateľom je preto veľmi ťažké, lebo z toho bolí ruka. Lenže mne to bolo predvídané. Že:
„Napíše knihu o cintoríne.“
Mne to predvídal starý Gusto Rúhe, že „Napíše knihu o cintoríne“, ale on je alkoholik, lebo sa živí a Sedí stále pred Pohostinstvom pri stanici a močí do kvetinovej výzdoby, a keď predvída, tak pľuje, chrchle a grgá, lebo on si myslí, že je to tak pri predvídaní povinné.
Starý Gusto Rúhe predvída takto:
Predvída ohľadom Adulára.
Adulár je kameň, ktorý je žltý a skoro priesvitný, lebo cez Adulár vidno. Volá sa Adulár. Jeho nemám zapísaného v zošite Priezviská, lebo on je kameň a ani neviem, či sa tak naozaj volá, alebo si to len starý Gusto Rúhe vymyslel. Je studený. Potom ten, čo mu predvída, musí držať Adulár tak dlho, až sa zohreje. Potom, keď sa zohreje tak, že je zohriaty, dá ho starému Gustovi Rúhemu. Potom všelijako grgá a iné a napíše školskou kriedou na asfalt predvídanie. Mne napísal toto, že:
„Napíše Knihu o cintoríne.“
Lenže starý Gusto Rúhe je alkoholik a za alkohol by napísal všetky debilniny na svete, aby mu ľudia uverili, že predvída a aby mu zaplatili alkoholický nápoj, lebo on je alkoholik, hoci je nezdravý a škodí orgánom. Ja som mu dal za predvídanie čokoládu, ktorá sa volá Mačacie jazýčky, ale starý Gusto Rúhe sa strašne roščúlil a začal vykrikovať, že bude na mňa zle, tak som sa zľakol, lebo aj keď si starý Gusto Rúhe len vymýšľa, tak to sa v naozajstnosti stalo, že začaroval Erika Raka. Keď toto dopíšem, tak napíšem, ako začaroval Erika Raka. Erika Raka začaroval veľmi, tak som radšej kúpil štamprdlík alkoholického nápoja. Potom sa starý Gusto Rúhe upokojil, až bol pokojný. Potom už negrgal a nechrchlal, ale napísal na asfalt, že: „Chlapec.“
Ja to nenávidím, keď mi hovoria, že Chlapec, lebo ja nie som žiaden chlapec, ja už mám skoro 44 rokov a som vážený a pracovitý, aj keby som nemusel byť, lebo ja som na invalidnom dôchodku ohľadom obličiek a potom mám aj takú chorobu, čo má aj meno, ale na tú nie som v invalidnom dôchodku, tú mám len tak. Mne už invalidný dôchodok veľakrát zvýšili, lebo mňa si ľudia vážia.
A iné.
Viacnásobnekrát ma ľudia napríklad žiadajú, aby som im niečo na vozíku odniesol alebo priniesol, tak im odnesiem, alebo aj prinesiem, hoci ja by som nemal dvíhať ťažké predmety, lebo to veľmi kazí. Ja musím byť veľmi starostlivý ohľadom svojho zdravia, lebo ja som na invalidnom dôchodku, a tak musím byť zdravý, lebo potom by som bol chorý a to je veľmi nebezpečné.
Preto mám zdravú života správu, veľa sa pohybujem na vzduchu a večer mám len ľahkú večeru.
Končatiny mi nepuchnú. V zime nosím teplé spodky. Jedny teplé spodky sa volajú Panter a druhé Trikota. Teplé spodky, čo sa volajú Panter, majú na nohe vyšité zviera pantera. Spodky, čo sa volajú Trikota, nemajú vyšité zviera.
Ťažké predmety si ale musia vyložiť sami, lebo ja to mám povinne zakázané, aj keď ma o to ľudia prosia. Keď bola Komunistická strana, tak som skoro iba ja sám v Komárne nosil predmety, ale odkedy komunistická strana odišla, tak aj niektoré obchody nosia predmety. Ale voľakedy som bol iba ja jediný a ešte niektorí.
Mne aj preto niektorí hovoria, že Chlapec, lebo ja nie som veľmi veľký, lebo som veľmi nerástol, lebo ja mám takú chorobu, čo má aj meno, a pri ktorej sa ani neholí a ani nerastie. Lenže načo by som rástol, keď ja mám už skoro 44 rokov a vtedy už nerastie nikto na svete. No nie?
No áno.
Ale aj keď som nenarástol ako iní na svete, aj tak som skladal za celú triedu Pioniersky sľub, lebo ja som bol úplne normálny a aj som, ja nie som žiadny debil, lebo som chodil do normálnej školy, a nie do Osobitnej školy, kam chodia debili, lebo ja nie som žiadny debil. Preto Pioniersky sľub je krásny.
Ja som ho hovoril na pódiu v Dome odborov v Komárne, za celú triedu som ho hovoril len ja jediný a dodnes si pamätám celý Pioniersky sľub. Iní si ho nepamätajú, hoci chodili aj do všelijakých iných škôl, a ja si ho pamätám, lebo ja si všetko pamätám, lebo mám veľmi inteligenciu.
Na Pioniersky sľub išiel so mnou môj starý otec, ktorého sme volali Otata, lebo keď sa dozvedel, že so mnou nik nechce ísť, tak sa roščúlil a povedal, že Tí hore to sledujú a kto nepôjde, tak bude popoťahovaný. Tak so mnou išiel, aby nebol popoťahovaný.
Keď skončil Pioniersky sľub, tak sme išli do cukrárne s RSDr. Gunárom Karolom a Darinkou Gunárovou.
Včera som videl Darinku Gunárovú.
Do cukrárne nás pozval Otata, lebo ja som hovoril Pioniersky sľub a to bola veľká vec, tak sme išli do cukrárne a jedli sme tam všelijaké malinovky a zákusky.
Sme išli do cukrárne a jedli sme tam všelijaké malinovky a zákusky.
Lenže v tom bol najvážnejší problém, že ja som dostal takú pioniersku šatku, čo nebola riadne červená. Skôr taká oranžová. Ale sa nekrčila a na rohoch sa nestrapkala. Len bola iná ako všetky ostatné v triede. Ja ju mám zabalenú v servítke a aj v krabici a veľa na to niekedy myslím. Že prečo nebola riadne červená, ale skôr oranžová. Lenže zase ju nebolo treba žehliť. Len nebola ako iné pionierske šatky na svete.
Mne povedala Omama, že ak chcem, že mi ušije takú pioniersku šatku, čo je riadne červená a aj sa krčí a strapká na rohoch, ale ja som sa zľakol, že Omama chce urobiť také, čo je zakázané, lebo to sa veľmi nesmelo, aby si ľudia len tak šili pionierske šatky. Lebo potom by si každý mohol ušiť pioniersku šatku, a aj dve a nebol by v tom poriadok. Lebo potom by si mohol aj ten ušiť pioniersku šatku, ktorý vôbec v živote nebol pionier a aj ten by mohol mať pioniersku šatku a to by bola hotová katastrófa.
Lenže Omama bola pánsky krajčír, ohľadom toho si myslela, že má povolené šiť pionierske šatky.
My sme starých rodičov volali Omama a Otata, ale len doma, lebo by to bolo čudné, keby sme ich volali Omama a Otata pred ľuďmi, lebo ja nepoznám nikoho iného na svete a ani v Komárne, kto by sa volal Omama alebo Otata. Lebo to je nemecké a my sme slovenskí.
Lenže ani Omama a Otata neboli nemeckí, aj oni boli slovenskí, len Omamina stará mama bola Maďarka a volala sa Csonka Eszter. To sa nikomu nepáčilo.
Ani mne sa to nepáčilo.
Omama čítala nemecké detektívky a ešte k tomu po nemecky, lenže si ich musela baliť do novín, lebo sa Otata bál, že by z toho mohlo byť zle, lebo detektívky boli od jednej, čo odišla emigrovať do Nemecka. Volali sa Allan Wilton. Boli v časopisoch. Mali aj obálky. Na obálkach boli všelijaké fotografie so všelijakými ľuďmi. Ja som sa na fotografie díval, kým Otata neprikázal, že musia byť zabalené do novín ohľadom neviditeľnosti.
Omama mi vždy rozprávala, čo práve robí Allan Wilton, lebo on bol detektív. Mal som ho veľmi rád, lebo vždy všetko vyriešil a bol aj veľmi skromný. Najskromnejší bol vždy ohľadom žien.
Niekedy boli fotografie farebné. Lenže ja som im ani vtedy nerozumel, lebo ja po nemecky neviem, lebo ja na také hlúposti nemám čas, ja viem po slovensky, lebo ja som slovenský, a po maďarsky, lebo som sa naučil, lebo ja mám veľmi inteligenciu, aj keď by sa to nemalo, lebo toto je na Slovensku.


PublisherSamko Tále - Kniha o cintoríne

Samko Tále könyve a temetőről (Hungarian)

Az emberből akkor lesz lényegében író, ha jól esik, mert olyankor úgyse lehet gyűjteni a kartont, mert a Gyűjtőben nincs átvétel, mert az a szemét Krkan nem veszi át, merthogy átázott, de másoktól bezzeg átveszi, akkor is, ha ázott. Olyan másoktól például átveszi az a szemét Krkan, mint például az a cigány szemétláda Angelika Édesová, attól átveszi az ázottat is. De én tudom, mi van a dologban. A dologban az van, hogy amikor megjön az a szemétláda Angelika Édesová, akkor ráírja egy papirosra, hogy „Röktön jövök“, de sohasem jön röktön, mert bezárkózik azzal a szemétláda Angelika Édesovával az Irodába, és ottan nemi dolgokat művel vele. Azért veszi át tőle az ázottat, tőlem meg nem akarja, de ne is vegye! Mert majd meg fogja ő látni! Mert majd meg lesz ő mondva, és ebből kifolyólag meg lesz szépen prütykörészve. De nekem úgyis mindegy, mert én dolgos természetű vagyok, én mindig találok másik munkát is, példának okáért én író vagyok.
Írónak lenni nehéz, mert az embernek megfájdul tőle a keze. Csakhogy ez számomra előre meg lett mondva. Így:
„Könyvet ír a temetőről.“
Számomra ezt az öreg Gusto Rúhe mondta meg előre, azt, hogy „Könyvet ír a temetőről“, de ő egy alkoholikus ember, mert ő az alkoholból él, és lényegében ő nagyon büdös a vizeletes nadrágjából kifolyólag. És továbbá.
Mindig ott ül az állomási Vendéglő előtt, és a virágtartókba vizel, és amikor pedig előrelátása van, akkor köpköd és harákol és böfög, mert ő úgy tartja, hogy ez az előrelátásban kötelező.
Az öreg Gusto Rúhe előrelátása így történik:
Előrelátása az Adulár kapcsán van neki.
Az Adulár, az egy kő, amelyik sárga és majdnem egészen átlátszó, mert az Aduláron lényegében át lehet látni. A neve Adulár. De én őt nem írtam bele a Vezetéknevek elnevezésű füzetembe, mert ő egy kő, és mert nem tudom, hogy lényegében ez a neve, vagy az öreg Gusto Rúhe találta ki számára. Az Adulár hideg. Ennek kapcsán az ember, akinek ő előrelát, addig tartogatja őt, amíg ő felmelegszik. Amikor azután ő felmelegszik, és lényegében fel van melegedve, átadja őt az öreg Gusto Rúhenak. Akkor azután az öreg Gusto Rúhe mindenfélét böfög, és továbbá egy fehér krétával a járdára írja az előrelátást. Számomra ezt írta:
„Könyvet ír a temetőről.“
Csakhogy az öreg Gusto Rúhe alkoholikus, és az alkohol kapcsán az égvilágon minden gyagyaságot hajlandó leírni, hogy az emberek elhiggyék neki az előrelátást, és hogy meghívják őt egy szeszes italra, mert ő egy alkoholikus, pedig az nem egésséges, és árt a szerveknek. Én egy doboz Macskanyelv elnevezésű csokoládét adtam számára az előrelátásért, de az öreg Gusto Rúhe olyan szörnyűségesen mérges lett, és kiabálni kezdett, hogy meg leszek keserülve, ezért ebből kifolyólag megijedtem, mert igaz, hogy az öreg Gusto Rúhe csak találgat, de lényegében már megtörtént, hogy elvarázsolta Erik Rakot. Ha ezt befejeztem, leírom, hogyan varázsolta el Erik Rakot. Erik Rakot nagyon is elvarázsolta, ezért azután inkább vásároltam számára egy rövid szeszes italt. Azután aztán az öreg Gusto Rúhe megnyugodott, és azután vékkép nyugodt volt. És továbbá már nem böfögött és nem krákogott, hanem azt írta a krétával a járdára, hogy: „Kölyök.“
Én ezt vékkép nem bírom, ha azt mondják számomra, hogy Kölyök, mert én nem vagyok vékkép kölyök, én már majdnem 44 éves vagyok, és tisztelnek engemet, mert én dolgos vagyok, pedig nem is kellene, mert én rokkantnyugdíjas vagyok a veséim kapcsán, és még van egy betegségem, amelynek van egy neve, de nem végette vagyok rokkantnyugdíjas, az nekem csak úgy van. És nekem a rokkantnyugdíjat már többedszer megemelték, mert engemet az emberek tisztelnek.
És továbbá.
Példának okáért engemet az emberek már sok-sokszorosan megkértek, hogy vigyek el valamit a kocsimon, vagy hogy hozzak el valamit a kocsimon, és én elviszem, vagy sőt elhozom a kocsimon, pedig nekem nem szabad nehéz tárgyakat cipelni, mert énszámomra az nagyon káros. Nekem nagyon kell ügyelni az egésségem kapcsán, mert én rokkantnyugdíjas vagyok, és ha nem leszek egésséges, beteg leszek, és az nagyon veszélyes.
Ezért egésséges életszínvonalon élek, sokat mozgok a levegőn, este csak könnyen vacsorázok.
A végtagjaim nem duzzadnak. Télen meleg alsót viselek. Az egyik meleg alsóm Panter elnevezésű, a másik Trikota elnevezésű. A Panter elnevezésű alsómra rá van hímezve a Panter állatja. A Trikota elnevezésű alsómra nincs rá hímezve az ő állatja.
A nehéz tárgyakat lényegében maguknak kell felrakni a kocsira, mert ez számomra szabályosan tilos, akkor is, ha felkérnek rá. Amikor még megvolt a Kommunista Párt, akkor majdnem csak én egyedül furikáztam a dolgokat Komáromba’, de amikor a Kommunista Párt elment, akkor már néhány bolt is elkezdte furikázni a dolgokat. De régen csak én voltam egyedül, és még néhány másik.
Nekem még azért is mondják néhányan, hogy Kölyök, mert én nem vagyok nagyon nagy, és mert én nem nőttem meg nagyon, mert nekem van egy olyan betegségem, amelynek van egy neve, és amikor ez van az embernek, nem muszáj neki borotválkozni és nőni se. De miért muszájna nekem nőni, hogyha én már majdnem 44 éves vagyok, és ilyenkor már nem nő az égvilágon senki. No nem?
No persze.
Igaz, hogy nem nőttem olyanra, mint az összes mindenki az égvilágon, mégis én tettem le az Úttörőesküt az egész osztály helyett, mert én teljesen normális voltam, és még most is vagyok, mert én nem vagyok vékkép gyagyás, mert én normális iskolába jártam, és nem kisegítőbe, ahova a gyagyások járnak, mert én nem vagyok gyagyás, vékkép, azért tettem le én az Úttörőesküt.
Az Úttörőeskü pedig nagyon gyönyörű.
Ott tettem le a színpadon, a Szakszervezetek Házába’, Komáromba’, az egész osztály helyett csak én egyesegyedül, ma is tudom az egészet fejből. A többiek pedig nem tudják, pedig mindenféle más iskolába is jártak, csak én tudom, mert nekem nagyon van intelligenciám.
Az Úttörőesküre az Ótata jött velem, akit mi úgy hívtunk, hogy Ótata, mert amikor megtudta, hogy senki nem akar velem jönni, akkor megmérgedt, és azt mondta, hogy Azok Ott Fönt mindent figyelnek, és aki nem megy el, az ebből kifolyólag meg lesz szépen prütykörészve. És akkor ő eljött velem, hogy őt ne prütyköréssze meg senki.
Az Úttörőeskü végén elmentünk aztán a cukrászdába a doktor Karol Gúnárral és a Darinka Gúnárovával.
Tegnap láttam a Darinka Gúnárovát.
A cukrászdába az Ótata hívott meg minket, mert én tettem le az Úttörőesküt, és az nagy dolog volt, azért mentünk a cukrászdába, és ott mindenféle süteményeket és üdítőket ettünk.
Csakhogy nekem volt egy legkomolyabb problémám, mert az én úttörőnyakkendőm nem volt pontosan piros. Inkább narancsos sárga volt. De vékkép nem gyűrődött, és nem foszlottak a sarkai. Csak más volt, mint az összes mindegyik az osztályban. Én aztán becsomagoltam őt szalvétába, meg még egy dobozba, és néha sokat gondolok róla. Hogy miért nem volt pontosan piros, hanem inkább narancsos sárga. Viszont másrészt nem kellett vasalni. Csak nem volt olyan, mint az összes mindegyik az égvilágon.
Nekem aztán az Ómama azt mondta, hogyha én akarom, akkor, hogy ő varr számomra egy olyat, amelyik pontosan lesz piros, és rendesen fog gyűrődni és foszlani, de én akkor megijedtem, hogy az Ómama tilosat akar csinálni, mert azt nem nagyon szabadott, hogy az emberek csak úgy úttörőnyakkendőt varrjanak maguknak. Mert akkor akárki varrhatna magának úttörőnyakkendőt, vagy kettőt is, és az nem volna helyes. Mert akkor az is varrhatna magának úttörőnyakkendőt, aki vékkép nem volt úttörő, és akkor neki is lenne úttörőnyakkendője, és az jóformán katasztrófa lenne.
Csakhogy az Ómama úri szabó volt, és ebből kifolyólag azt hitte, hogy neki engedélyezve van az úttörőnyakkendő-varrás.
De mi csak otthon mondtuk úgy, hogy Ómama és Ótata, mert más többi népek előtt nem mondtuk őket Ómamának és Ótatának, mert én nem ismerek az égvilágon senkit, még Komáromba’ se, akit Ómamának vagy Ótatának hívnak. Mert az németül van, nem pedig szlovákiaiul.
Csakhogy az Ómama és az Ótata egyik se nem volt német, mert ők is szlovákiaiak voltak, csak az Ómama ómamája volt magyar, és őt úgy hívták, hogy Csonka Eszter. Ez senkinek nem teccett.
Nekem se nem teccett.
Az Ómama német nyelvű bűnügyi krimiket olvasott, méghozzá németül, csakhogy be kellett őket csomagolni újságpapirosba, mert az Ótata attól félt, hogy bajba jutunk végette, mert az, aki írta őket, elment emigrálni Németországba. Allan Wilton volt az elnevezésük. Magazinokban voltak. Borítójuk is volt. A borítójukon mindenféle képek voltak, mindenféle emberekkel, és én mindig sokat nézegettem őket, de aztán az Ótata megparancsolta, hogy be kell őket csomagolni az elrejtés kapcsán.
Az Ómama nekem mindig elmesélte, hogy mit csinál éppen az Allan Wilton, mert ő egy detektív volt. Nagyon szerettem őt, mert ő mindig dűlőre vitt mindent, és még, mert nagyon szerény volt. Legeslegszerényebb mindig a nők kapcsán volt.
A képek néha színesek voltak. De én így se nem értettem őket, mert én nem tudok németül, mert nekem ilyen butaságokra nincs időm, mert én szlovákiaiul tudok, mert én szlovákiai vagyok, meg még magyarul, mert megtanultam, mert nekem nagyon van intelligenciám, pedig ez nem egészen helyes, mert itt minden szlovákiai.



minimap