Válek, Miroslav: A teve (Ťava in Hungarian)

Prichádzava ťava do bufetu,
hovorieva stále jednu vetu:
„Nehnevajte sa, prosím  si  trochu  vody,
som smädná ako ťava.”

Muž v bufete vraví:
„Ale čoby,
to sa stáva!
Želáte si vodu len tak na vypitie,
alebo do zásoby?”

To bola ťava zo zverinca
a vozievala maličkého princa.
Čo na tom, že vždycky iba kúštik!
V piesku cirkusu sa cítila jak v púšti.

A pretože v púšti, ako zdá sa,
servítka nedáva sa
pred hubu,
hovorí ťava ľahostajne:
„Dnes si dám trochu do hrbu!
Do predného sud
a do zadného dva či tri
- nebudeme sa škriepiť o sud.
Voda je predsa ťaví osud!”

Muž v bufete spraví všetko v krátkom čase.
Ťava sa ukláňa mužovi
a odchádza v plnej ťavej kráse.

Svet je pre ňu naraz jasný
a celý ružový.

Söntésre lel a teve s bekocog
és öntudatos képpel így motyog:
„Elnézést - kaphatnék egy icce vizet?
Szomjazom, mint egy teve!

S a csapos szól: „Az ám,
megesik ez
errefele!
Kupicában parancsolja, avagy talán
púpjait öntsem tele vele?”

Tevénk egy állatkertben ügyködött:
egy kis princet cipelt a púpjai között.
Mit számít az, hogy szűk a sétatér;
a homok rőt, s ő azt hiszi, a Szaharában él.

S mert a sivatagban, gyerekek,
senki sem kertel s nem fecseg
túl sokat,
a teve orrhangon így beszél:
„Ma feltöltöm két púpomat!
Az elsőbe egy akót!
S a hátsóba? - úgy huszonöt liter!
- ezen nem rúgjuk össze a patkót,
mert hát én vízzel mulatok!”

A csapos ugrik, igyekszik szerfölött;
tevénk gálánsán elköszön
s fennkölt pompájában kevélyen eldöcög.

S világát derű önti el
és rózsás fényözön.[1]