Aspenström, Karl Werner: Végtelenség és kenyér (Oändligheten i bröd in Hungarian)

Sängliggande, tjudrad med två slangar,

försöker jag föreställa mig oändligheten.

Jag lyfter av taket på sjukhuset

som astronomen nattetid

öppnar observatoriets kupol.

Evigheten har inte ändrat sig mycket

sedan jag sist hade den i tankarna:

vithårig, utan rynkor, varken man eller kvinna.

Långt ute på oändlighetens isvidd

ser astronomen någon närma sig.

Det är hans hustru, hon andas lugnt.

Även det hon bär i handen andas,

ett bröd, nybakat, med korinter i.

Södersjukhuset 28/4 1996

Ágyban, kipányvázva két infúziós csővel,

megpróbálom elképzelni a végtelent.

Felemelkedem a kórterem mennyezetéig,

és miként a csillagvizsgálók éjszaka,

felnyitom az obszervatórium kupoláját.

Az örökkévalóság nem sokat változott

azután sem, hogy ez járt az eszembe:

se férfi, se nő, fehérhajú, ránctalan.

Látja azután az asztronómus, hogy kinn

a végtelen jégvidék távolából közeledik valaki.

A felesége az, csendesen lélegzik.

Mint frissen sült, fekete mazsolás kenyeret,

leheletét tenyerében elbírja még.

Déli Kórház, 1996. 4. 28.