Ibsen, Henrik (Henrik Ibsen) (1828–1906) Works   hu no

Biography

Henrik Johan Ibsen (Skien, 1828. március 20. – Christiania, 1906. május 23.) norvég drámaíró, színházi rendező, költő. Gyakran utalnak rá a „modern dráma” atyjaként és mint a modernizmus egyik színházi megalapozójaként.

Gyermekkorában patikussegédként dolgozott, később a kristianiai (ma: Oslo) színházban vállalt állást. Pályáját versekkel kezdte. Til Ungarn c. versét az 1848–49-es forradalom és szabadságharcról írta. Első darabja, a Catilina is ebben az évben készül el. Következő darabjai: Norma (1851); Olaf Liljekrans (1854), A solhaugi ünnep (Gildet paa Solhaug, 1856); Östraati Inger asszony (Fra Inger til Östraat, 1858) nem igazán sikerültek. A Helgelandi harcosok (Haermaendene pa Helgeland, 1858) és a talán legszemélyesebb drámának tekinthető Trónkövetelők (Kongs-enmerne, 1863) már kétségtelen tehetségről árulkodnak. A szerelem komédiája (Kjaerlighedens komedie, 1862), korai korszakának egyetlen realista beütésű darabja csúnyán megbukott.

Ibsen 1865-ben otthagyta Norvégiát, és Rómába utazott, ahol 1866-ban megszületett első nagy darabja, a Brand. A nagy sikertől fellelkesülve, Ibsen 1867-ben újabb verses drámát írt, a szintén világhírűvé lett Peer Gyntöt. 1873-ban írta utolsó nagy messianiszikus alapállású művét, a 10 felvonásos Császár és galileust (Keiser og galileer). Főművének tartotta. Ezután realisztikus környezetbe helyezett, prózában írt, társadalmi kérdéseket is feszegető darabokat írt: A társadalom támaszai (Samfundets stötter, 1877), Babaház (Nóra címen is ismert, eredeti: Et dukkehjem, 1879), Kísértetek (Gengangere, 1881). Ezek a darabok tették igazán elismert íróvá. A Kísértetek fogadtatásán felbőszülve írta meg A hazaárulót (En folkefiende, 1882), amelyben az erősen önéletrajzi ihletésű főhős mellett állt ki; ennek a darabnak részben "ellenpontozása" a Vadkacsa (Vildanden, 1884), amelyben a szintén rá hasonlító Gregerset kegyetlenül kigúnyolta. Ibsen természetének egyébként is jellemzője volt az efféle kettősség: többnyire mindig "megbüntette" önmagát a kilengésekért. Másfelől Ibsen nemcsak az idealista, fellegjáró Gregerset, hanem a földhözragadt, ostoba Ginát, a lusta Hjalmart is ledorongolta. A Vadkacsát Gregers szatirikus beállítása miatt Ibsen korábbi társadalomjavító eszméi megtagadásának szokták nevezni, de Gregers inkább csak karikatúrája a korábbi nagy Ibsen-hősöknek: Brandnak, Stockmann-nak, Julianusnak. Ezzel együtt a Vadkacsa a kései önéletrajzi ihletésű művek közül az első. Ezek: Rosmersholm (1886), A sellő (Fruen fra havet, 1888), Hedda Gabler (1890).

1891-ben hazatért Norvégiába. Ezután írt darabjaiban közvetlenül önmagával foglalkozott: Solness építőmester (Bygmaster Solness, 1892); Kis Eyolf (Lille Eyolf, 1894); John Gabriel Borkman (1896); Ha mi, halottak, feltámadunk (Naar vi döde vaagner, 1899). Még ugyanebben az évben szélütés érte, nem is gyógyult meg

(Editor of this page: Kóber György)