Benn, Gottfried: Angol kávéház (Englisches Café in Hungarian)

Das ganz schmalschuhige Raubpack,

Russinnen, Jüdinnen, tote Völker, ferne Küsten,

schleicht durch die Frühjahrsnacht.

Die Geigen grünen. Mai ist um die Harfe.

Die Palmen röten sich. Im Wüstenwind.

Rahel, die schmale Golduhr am Gelenk:

Geschlecht behütend und Gehirn bedrohend:

Feindin! Doch deine Hand ist eine Erde:

süßbraun, fast ewig, überweht vom Schoß.

Freundlicher Ohrring kommt. In Charme d'Orsay.

Die hellen Osterblumen sind so schön:

breitmäulig gelb, mit Wiese an den Füßen.

O Blond! O Sommer dieses Nackens! O

diese jasmindurchseuchte Ellenbeuge!

Oh, ich bin gut zu dir. Ich streichle

dir deine Schultern. Du, wir reisen:

Tyrrhenisches Meer. Ein frevelhaftes Blau.

Die Dorertempel. In Rosenschwangerschaft

die Ebenen. Felder

sterben den Asphodelentod.

Lippen, verschwärmt und tiefgefüllt wie Becher,

als zögerte das Blut des süßen Orts,

rauschen durch eines Mundes ersten Herbst.

O wehe Stirn! Du Kranke, tief im Flor

der dunklen Brauen! Lächle, werde hell:

die Geigen schimmern einen Regenbogen.

Az egész karcsú cipőjű tolvajbanda,

tatár nők, zsidó nők, holt népek, távoli partok,

lopózik a tavaszi éjszakában.

Zöldellnek a hegedűk. A hárfán: május.

Vöröslenek a pálmák. Sivatagi szélben.

Rahel, csuklódon karcsú aranyóra,

szeméremóvó s veszélyes az agyra:

gonosz szívű lány! de a kezed egy egész Föld:

édes-barna, szinte-örök, öl-illatú.

Kedves fülönfüggő közelít. Charme d'Orsay.

Szépek az élénk húsvéti virágok:

tátogó sárgák, lábukon mező.

Ó, szőkém! Ó, e nyakszirt nyara! Ó,

ez a jázmin-itatta könyékhajlat!

Látod, jó vagyok hozzád. Símogatlak,

símogatom a vállad. Nézd, utazunk:

Tirrén-tenger. Kicsapongó kékség.

Dór templomok. Rózsateherbe ejtett

síkságok. Földek

aszfodéloszhalála.

Ajkak, sóvár, ájultig telt edények,

mintha az édes Hely vére habozna:

átjárni egy száj első koraőszét.

Ó, fájó homlok! Te nagybeteg, sötétlő

szemöldökágy mélyén! Mosolyogj, derülj:

szivárvány csillámlik a hegedűkön.