Wagner, Jan: steinway (steinway in Hungarian)

der schwarze flügel, den die männer
über die straße hievten,
war der vereiste see aus meiner
kindheit, wo ich kniete,

um durch die blanke fläche
hinabzustarren,
wo zwischen algen und kristall die hechte
für einen augenblick verharrten,

in ihrem dunkel hingen,
jeder eine schimmernde fermate
in einer bis zum knochen dringen-
den urmusik, in ihrer mathe-

matischen, tödlich präzisen
schönheit, für die sekunde,
die wächst, bis sie so groß zu sein
scheint, daß man in ihr siedeln könnte,

weit weg vom weg, vom stein
darauf,
und fast schon festgefroren mit der stirn,
als der puck mich traf.

a fekete zongora, melyet
cipeltek át az utcán, megfeszült erővel,
az a régi tó volt, a jégfedett,
ahol gyerekként térdel-

tem, ráhajolva mélyen tükrére,
hogy átbámuljak rajta,
le, ahol algák, kagylók közt a sügérek
egy pillanatra úgy maradtak,

átváltozva mozdulatlan árnnyá,
mind egy-egy derengő fermáta
valami csontokat átjá-
ró ős-zenében, a maguk mérta-

ni formát idéző, halálos
precíz szépségében, egy másodpercre,
mely nő, míg végül olyan nagynak látod,
hogy meg lehetne telepedni benne;

az úttól messze és a kőtől az uton
vár is talán –
és már-már odafagyott homlokom,
mikor a hokikorong eltalált.