Auden, W. H.: Séták (Walks in Hungarian)
|
Walks (English)I choose the road from here to there When I've a scandalous tale to bear, Tools to return or books to lend To someone at the other end.
Returning afterwards, although I meet my footsteps toe to toe, The road looks altogether new Now that is done I meant to do.
But I avoid it when I take A walker's walk for walking's sake: The repetition it involves Raises a doubt it never solves.
What good or evil angel bid Me stop exactly when I did? What would have happened had I gone A kilometre further on?
No, when a fidget in the soul Or cumulus clouds invite a stroll, The route I pick goes roundabout To finish where it started out.
It gets me home, this curving track, Without my having to turn back, Nor does it leave it up to me To say how long my walk shall be,
Yet satisfies a moral need By turning behaviour into deed, For I have boxed my compass when I enter my front door again.
The heart, afraid to leave her shell, Demands a hundred yards as well Between my personal abode And either sort of public road,
Making, when it is added too, The straight a T, the round a Q, Allowing me in rain or shine To call both walks entirely mine,
A lane no traveller would use, Where prints that do not fit my shoes Have looked for me and, like enough, Were made by someone whom I love.
|
Séták (Hungarian)Az utcán indulok innen-oda, ha pletykát hordok valahova, könyvet hozok, fűrészt viszek átellenben valakinek.
Bár vissza is csak azt rovom, és rajta minden lábnyomom, más most az út, új arca lett, mi szándék volt, mostanra tett.
De elkerülöm, ha céltalan sétára hívom magam: ki kétszer is egy útra kel, halhatatlan kételyt növel.
Milyen angyal, áldás vagy átok, állít meg ott, hol megállok? Mi lenne, ha nem itt haladnék, de egy kilométerrel arrébb?
Nem, ha a lélek bizsereg, ha felhő vonzza léptemet, megtett utam vonala kör, mely kezdőpontja fele tör.
Egy görbület, ez visz haza, anélkül, hogy megfordítana és döntésre módot adna, hogy utamat hol hagyjam abba,
bát erkölcsi kényszernek enged szokásból csiholva tettet, mivel ha kapumban állok, kikerekítem a világot.
A szív kagylója hajlatán száz yard távolságot kíván a meghitt dolgok, eszközök és bármelyik közút között,
hogy húzzon belőle, ha tud, egyenes T-t, görbe Q-t, mitől esőben, napsütésben mindkettőt sajátomnak érzem,
ösvényt, hol más nem járt soha, de egy idegen lábnyoma vár régen engem, az övé, ismeretlen szerelmemé.
|