This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Auden, W. H.: Josef Weinheber (Josef Weinheber in Hungarian)

Portre of Auden, W. H.

Josef Weinheber (English)

(1892 - 1945)
 
Reaching my gate, a narrow
lane from the village
passes on into a wood:
when I walk that way
it seems befitting to stop
and look through the fence
of your garden where (under
the circs they had to)
they buried you like a loved
old family dog.
 
Categorised enemies
twenty years ago,
now next-door neighbors, we might
have become good friends,
sharing a common ambit
and love of the Word,
over a golden Kremser
had many a long
language on syntax, commas,
versification.
 
Yes, yes, it has to be said:
men of great damage
and malengine took you up.
Did they for long, though,
take you in, who to Goebbels'
offer of culture
countered -- in Ruah lossen?
But Rag, Tag, Bobtail
prefer a stink, and the young
condemn you unread.
 
What, had you ever heard of
Franz Jägerstätter,
the St. Radegund peasant,
who said his lonely
Nein to the Aryan State
and was beheaded,
would your heart, as Austrian,
poet, have told you?
Good care, of course, was taken
you should hear nothing,
 
be unprepared for a day
that was bound to come,
a season of dread and tears
and dishevelment
when, transfixed by a nightmare,
you destroyed yourself.
Retribution was ever
a bungler at it:
dies alles ist furchtbar, hier
nur Schweigen gemass.
 
Unmarked by me, unmourned for,
the hour of your death,
unhailed by you the moment
when, providence-led,
I first beheld Kirchstetten
on a pouring wet
October day in a year
that changed our cosmos,
the annus mirabilis
when Parity fell.
 
Already the realms that lost
were properly warm
and over-eating, their crimes
the pedestrian
private sort, those nuisances,
corpses and rubble,
long carted away: for their raped
the shock was fading,
their kidnapped physicists felt
no longer homesick.
 
Today we smile at weddings
where bride and bridgegroom
were both born since the Shadow
lifted, or rather
moved elsewhere: never as yet
has Earth been without
her bad patch, some unplace with
jobs for torturers
(In what bars are they welcome?
What girls marry them?),
 
or her nutritive surface
at peace all over.
No one, so far as we know,
has ever felt safe:
and so, in secret regions,
good family men
keep eye, devoted as monks,
on apparatus
inside which harmless matter
turns homicidal.
 
Here, though, I feel as at home
as you did: the same
short-lived creatures re-utter
the same care-free songs,
orchards cling to the regime
they know, from April's
rapid augment of color
til boisterous Fall,
when at each stammering gust
apples thump the ground.
 
Looking across our valley
where, hidden from view,
Sichelbach tottles westward
to join the Perschling,
humanely modest in scale
and mild in contour,
conscious of grander neighbors
to bow to, mountains
soaring behind me, ahead
a noble river,
 
I would respect you also,
Neighbor and Colleague,
for even my English ear
gets in your German
the workmanship and the note
of one who was graced
to hear the viols playing
on the impaled green,
committed thereafter den
Abgrund zu nennen.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://stephenfrug.blogspot.hu

Josef Weinheber (Hungarian)

(1892 - 1945)
 
Kapum közelébe érve
a faluból egy ösvény
az erdőbe tér be:
ha arrafelé járok,
úgy tetszik, meg kéne állnom,
és átnéznem sövényén
kertednek, hol (míg rótták
körútjukat, úgy tettek)
úgy temettek el, mint a
ház kedvelt vén ebét.
 
Szabályszerű ellenségek
húsz évvel ezelőtt,
most tőszomszédok, még tán
lehettünk volna barátok,
osztozva egy környéken
és szerelmén a Szónak,
s egy arany Kremser fölött
beszélhettünk volna hosszan
szintaxisról, alaktanról
vagy verselésről.
 
Igen, ezt meg kell mondjam:
emberek, akik nagy kárt
s gonoszt tettek, kaptak föl.
De bevehettek-e sokáig
maguk közé téged, ki
Goebbels kultur-szövegére
rá vágtad - in Ruah lossen?
De a Szemét, Csürhe, Csőcselék
bűzt szeret, és a fiatalság
olvasatlan ítél el téged.
 
Hát hallottad hírét egyáltalán
Franz Jägerstättemek,
a St. Radegund-i parasztnak,
ki magányosan mondta - nein
az Árja Államra,
és akit lefejeztek,
osztrák költő-szived
nem súgta meg neked?
Jól vigyáztak, nyilván, hogy semmit
semmiről ne hallj,
 
ne készülj föl a napra, mely
el kellett jöjjön itt,
s jött rettegés és könny kora
és vad borzalmaké,
mikor egy rémkép átdöfött,
s meggyilkoltad magad.
A megtorlás öröktől fogva
kontárkodás volt:
Dies alles ist furchtbar, hier
nur Schweigen gemäss.
 
Halálod órájáról én
nem tudtam, nem gyászoltalak,
s azt a pillanatot te sem
köszöntötted, mikor én
- sors hozta - Kirchstettenre
először néztem egy nyirkos
októberi napján az évnek,
mely megváltotta a kozmoszt,
annus mirabilis volt az,
midőn megdőlt az Egyensúly.
 
Már a vesztő birodalmak
nagyon is fölhevültek
és túlzabáltak voltak,
vétkük a gyalogjáró
személyes sorsok ellen
fordult, hullát, kőhalmot
hordtak vegyest; raboltak,
s fakult a rettenet már,
elorzott fizikusaik sem
éreztek többé honvágyat.
 
Ma mosolygunk a menyegzőn,
hol vőlegény s menyasszony
azóta született, hogy az Árny
fölszállt, vagy legalább
elmozdult másfele: eddig
sose volt meg a Föld még
rút foltja s átok-fészke nélkül,
mely kínvallatóknak ád kenyeret
(Mily korcsmákban látják őket szívesen?
Milyen lányok lesznek a feleségük?),
 
vagy jól tápláló felszíne, az együttes
béke látszata nélkül.
Soha még senki, jól tudjuk,
nem érezte, ez a biztonság:
így aztán titkos tájakon
tisztes családapák
lesütik szemüket, mint a remeték
a hivatal előtt,
melyben az ártalmatlan anyag
emberölővé változik.
 
Itt, habár otthon érzem én magam,
miként te: ugyanazok
a rövid-éltü kreatúrák fújják
óvatlan ugyanazt a dalt,
a gyümölcsösök a hatalmat
táplálják, s tudva április
szín-bőségétől fogva
mind a puha hullásig,
mikor minden dadogó fuvallat
almákat puffant le a földre.
 
Nézve völgyünkön át
arra, hol - nem is látom -
Sichelbach támolyog Nyugatnak,
hogy a Perchlinget elérje,
szerényen, embermódra
s lágy határvonalakkal,
nagy szomszédokról tudva,
akik mély bókra méltók,
hegyek szállnak mögöttem,
s szemközt nemes folyó zúg.
 
Téged is tisztelnélek én,
Szomszéd és Pályatárs,
mert még angol fülemnek is
fölfogható a te németedből
zengzete, mívessége
annak, ki sors kegyéből
hallhatta brácsa-hangját
a fölnyársalt mezőknek,
mik aztán ítéltettek den
Abgrund zu nennen.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationG. G.

minimap