Swift, Jonathan: Egy valamikor híres tábornok halálára szerzett szatírikus elégiája (A Satirical Elegy on the Death of a Late Famous General in Hungarian)

"His Grace! impossible! what, dead!

Of old age too, and in his bed!

And could that mighty warrior fall,

And so inglorious, after all?

Well, since he's gone, no matter how,

The last loud trump must wake him now;

And, trust me, as the noise grows stronger,

He'd wish to sleep a little longer.

And could he be indeed so old

As by the newspapers we're told?

Threescore, I think, is pretty high;

'Twas time in conscience he should die!

This world he cumber'd long enough;

He burnt his candle to the snuff;

And that's the reason, some folks think,

He left behind so great a stink.

Behold his funeral appears,

Nor widows' sighs, nor orphans' tears,

Wont at such times each heart to pierce,

Attend the progress of his hearse.

But what of that? his friends may say,

He had those honours in his day.

True to his profit and his pride,

He made them weep before he died

Come hither, all ye empty things!

Ye bubbles rais'd by breath of kings!

Who float upon the tide of state;

Come hither, and behold your fate!

Let pride be taught by this rebuke,

How very mean a thing's a duke;

From all his ill-got honours flung,

Turn'd to that dirt from whence he sprung"

Őhercegsége! nem! halott!

s az aggkortól! ágyában! ott!

Hát ily dicstelenül kikészül

a Hadfi, aki élt vitézül?

Mindegy az, hogy ment el, ha már...

most a végső kürtszóra vár:

és köztünk szólva, ha nő a lárma,

visszafeküdne még az ágyba.

És olyan idős volt valóban,

ahogy olvassuk a lapokban?

Hatvan év, szerintem ez aggkor:

a legjobbkor halt meg, ha akkor.

A világ már szédült belé;

gyertyáját csonkig égeté;

épp ezért mondják némelyek,

hogy gyomruk a bűztől émelyeg.

Tekintsd a gyászpompát, az árva

s az özvegy mennyire utálja;

noha ily percekben a szív szakad,

míg a gyászmenet elhalad.

De a jajt, mondják barátai,

ő már éltében kapta ki,

mert kapzsisága és haragja

családját gyakran megríkatta.

Jöjj, minden rendü-rangu léha,

király lehének buboréka,

ki megúszod az állam árját,

jöjj s lásd a sorsot, ami vár rád!

Ne feledje a gőg e percet,

hogy milyen semmiség egy Herceg;

ebül szerzett címei dobva,

honnét kipattant, a mocsokba.