Byron, George: Don Juan - Ajánlás (Don Juan - Dedication in Hungarian)
|
Don Juan - Dedication (English)I
Bob Southey! You're a poet--Poet-laureate, And representative of all the race; Although 'tis true that you turn'd out a Tory at Last--yours has lately been a common case; And now, my Epic Renegade! what are ye at? With all the Lakers, in and out of place? A nest of tuneful persons, to my eye Like "four and twenty Blackbirds in a pye;
II
"Which pye being open'd they began to sing" (This old song and new simile holds good), "A dainty dish to set before the King," Or Regent, who admires such kind of food; And Coleridge, too, has lately taken wing, But like a hawk encumber'd with his hood, Explaining Metaphysics to the nation-- I wish he would explain his Explanation.
III
You, Bob! are rather insolent, you know, At being disappointed in your wish To supersede all warblers here below, And be the only Blackbird in the dish; And then you overstrain yourself, or so, And tumble downward like the flying fish Gasping on deck, because you soar too high, Bob, And fall, for lack of moisture quite a-dry, Bob!
IV
And Wordsworth, in a rather long "Excursion" (I think the quarto holds five hundred pages), Has given a sample from the vasty version Of his new system to perplex the sages; 'Tis poetry--at least by his assertion, And may appear so when the dog-star rages-- And he who understands it would be able To add a story to the Tower of Babel.
V
You--Gentlemen! by dint of long seclusion From better company, have kept your own At Keswick, and, through still continu'd fusion Of one another's minds, at last have grown To deem as a most logical conclusion, That Poesy has wreaths for you alone: There is a narrowness in such a notion, Which makes me wish you'd change your lakes for Ocean.
VI
I would not imitate the petty thought, Nor coin my self-love to so base a vice, For all the glory your conversion brought, Since gold alone should not have been its price. You have your salary; was't for that you wrought? And Wordsworth has his place in the Excise. You're shabby fellows--true--but poets still, And duly seated on the Immortal Hill.
VII
Your bays may hide the baldness of your brows-- Perhaps some virtuous blushes--let them go-- To you I envy neither fruit nor boughs-- And for the fame you would engross below, The field is universal, and allows Scope to all such as feel the inherent glow: Scott, Rogers, Campbell, Moore and Crabbe, will try 'Gainst you the question with posterity.
VIII
For me, who, wandering with pedestrian Muses, Contend not with you on the winged steed, I wish your fate may yield ye, when she chooses, The fame you envy, and the skill you need; And, recollect, a poet nothing loses In giving to his brethren their full meed Of merit, and complaint of present days Is not the certain path to future praise.
IX
He that reserves his laurels for posterity (Who does not often claim the bright reversion) Has generally no great crop to spare it, he Being only injur'd by his own assertion; And although here and there some glorious rarity Arise like Titan from the sea's immersion, The major part of such appellants go To--God knows where--for no one else can know.
X
If, fallen in evil days on evil tongues, Milton appeal'd to the Avenger, Time, If Time, the Avenger, execrates his wrongs, And makes the word "Miltonic" mean " sublime ," He deign'd not to belie his soul in songs, Nor turn his very talent to a crime; He did not loathe the Sire to laud the Son, But clos'd the tyrant-hater he begun.
XI
Think'st thou, could he--the blind Old Man--arise Like Samuel from the grave, to freeze once more The blood of monarchs with his prophecies Or be alive again--again all hoar With time and trials, and those helpless eyes, And heartless daughters--worn--and pale--and poor; Would he adore a sultan? he obey The intellectual eunuch Castlereagh?
XII
Cold-blooded, smooth-fac'd, placid miscreant! Dabbling its sleek young hands in Erin's gore, And thus for wider carnage taught to pant, Transferr'd to gorge upon a sister shore, The vulgarest tool that Tyranny could want, With just enough of talent, and no more, To lengthen fetters by another fix'd, And offer poison long already mix'd.
XIII
An orator of such set trash of phrase Ineffably--legitimately vile, That even its grossest flatterers dare not praise, Nor foes--all nations--condescend to smile, Not even a sprightly blunder's spark can blaze From that Ixion grindstone's ceaseless toil, That turns and turns to give the world a notion Of endless torments and perpetual motion.
XIV
A bungler even in its disgusting trade, And botching, patching, leaving still behind Something of which its masters are afraid, States to be curb'd, and thoughts to be confin'd, Conspiracy or Congress to be made-- Cobbling at manacles for all mankind-- A tinkering slave-maker, who mends old chains, With God and Man's abhorrence for its gains.
XV
If we may judge of matter by the mind, Emasculated to the marrow It Hath but two objects, how to serve, and bind, Deeming the chain it wears even men may fit, Eutropius of its many masters, blind To worth as freedom, wisdom as to Wit, Fearless--because no feeling dwells in ice, Its very courage stagnates to a vice.
XVI
Where shall I turn me not to view its bonds, For I will never feel them?--Italy! Thy late reviving Roman soul desponds Beneath the lie this State-thing breath'd o'er thee-- Thy clanking chain, and Erin's yet green wounds, Have voices--tongues to cry aloud for me. Europe has slaves--allies--kings--armies still, And Southey lives to sing them very ill.
XVII
Meantime--Sir Laureate--I proceed to dedicate, In honest simple verse, this song to you, And, if in flattering strains I do not predicate, 'Tis that I still retain my "buff and blue"; My politics as yet are all to educate: Apostasy's so fashionable, too, To keep one creed's a task grown quite Herculean; Is it not so, my Tory, ultra-Julian?
|
Don Juan - Ajánlás (Hungarian)1.
Költő vagy, Bob, mégpedig udvari, e fajta költők híres minta-képe. Torykhoz álltál - no de sok mai poéta tért a kormány kebelébe. Dalos Júdásom, hogy vagy? Jól-e, mi? s a "tópart" éhes és telt gyomru népe? Remek kis fészek! Úgy föst, szó mi szó, mint "pástétomban két tucat rigó".
2.
"Pástétom nyílik és mind dalra kel" - jó uj hasonlat itt e régi nóta - "királyt elbájol ily tál eledel", Régenset szintén. - (Kedves táp az óda.) Lám, lám, Coleridge is szárnyal égre fel, kalappal mint a sólyom, amióta bölcselmet fejt ki. (Bámul a tömeg!) De megfejtését vajj' ki fejti meg?
3.
Bob, szemtelen vagy! Azzá tőn a vad dühösködés. Rosszúl agyarkodál. Kitúrtál volna minden madarat, hogy más rigóé ne legyen a tál. De az a sors, mely röpülő halat mindíg elér, ha túl-magasra száll, s födélre pottyan és vergődik ott, Bob: az sujtott téged! Szuflád elfogyott, Bob!
4.
Hát Wordsworth rengeteg "Kirándulás"-a! (Ötszáz lap kvartban!) Meggyőz, kitünőbben mindennél, hogy az uj rendszernek mása nincs is talán. Eszünk ámulva döbben. Ez is poézis (ő megmagyarázza, s lehet hogy az - örjítő nyári hőben.) Egy emelettel megtoldhatja tornyát Bábelnek az, ki érti e cikornyát.
5.
Tisztelt urak! Elzárván magatok jobb társaságok érintésitől, egymásba szinte átolvadtatok. Csak egymást bujva és dicsérve föl, azt vélitek, hogy valamennyi jog s minden borostyán számotokra nől. Mily szűk kör ez! Óhajtanám valóban: lubickolnátok tengerben, ne tóban.
6.
Én nem tennék így, nem vihetne rája önösség túlzó hiusága sem, s Pál-fordulástok összes glóriája. (Mert nem csupán pénz volt az ok, hiszem.) Van kegydíjad - ily véget ér e "pálya"? - s vámhivatalban űl Wordsworth! - Hiszen bitang nép vagytok, ámde mégis költők, Parnasszon Múzsát joggal üdvözöltök.
7.
Borúljon a merész homlokra - tán kevéske szégyenpírra is - babér: lombját, gyümölcsét nem irígylem! Ám a hír szabad. Közös mező e tér, nem a ti bér-jószágotok csupán. Kit géniusz hajt, rajta célhoz ér. Rogers, Scott, Campbell, Moore elétek vágnak ösvényein a halhatatlanságnak.
8.
Múzsám gyalog jár és nem versenyez Pegázustokkal. Sors adjon tinéktek nagyobb tökélyt - mert most hiányzik ez - s mindazt a hírt, melyért irígyen égtek! De irjátok föl: - költő egy se lesz törpébb azért, mert más költőt dicsér meg. És a panasz, mely a jelen kort szidja, jövendők tapsát még nem biztosítja.
9.
Aki babért jövőnek tartogat - mely ily lomot nagy ritkán húz elő - az e növényből nem kapott sokat, s a vád nyilával csak magára lő. Dicső kivétel egy-egy tán akad, idők árjából napként fölkelő. De hogy hová jut e fölebbezők nagy része - Isten tudja csak, meg ők!
10.
Ha Milton egykor, csúful megtiporva, a "bosszuló időt" fölhívta, hát bosszút is állt az és a mai korba fenséggé tette neve hangzatát. De ő hazug dalt nem költött; a porba le nem hasalt s nem adta el magát. Apát nem gáncsolt, hogy fiút dicsérjen: a zsarnokot sírig gyülölte, mélyen!
11.
Vagy azt hiszed, ha most támadna fel a "vén vak ember", Sámuel gyanánt, hogy trónokat jövendölésivel megrázzon ujra; - s lelne ujra lányt kinek nincs szíve, sujtaná ezer csapás, kór, inség, minden ami bánt: hiszed, hogy ő szultán-imádó volna? Hogy szörny-szülött Castlereaghnek dalolna?
12.
Halvérü, síma, álnok nyafogó! Erin vérében pacskolt ifju kézzel, hogy Angliában, mint tanult bakó, nagyobbat merjen. (Mert mindent merészel!) Legaljasabb szerszáma nép-rugó gőgös tyrannak, éppen annyi ésszel, hogy föltehet más-készitette jármot, s itathat mérget, mint első pohárnok.
13.
Orációja oly szó-keverék, oly legitím pancs, torz ész-ficamat, hogy talpnyalója sem dicsérte még, s az ellenfél - minden nép - nem kacag, mert alszik tőle. Ixion-kerék, mely szikrát - egy kis baklövést - sem ad. Berreg, forog, példázva hogy milyen a végtelen mozgás és gyötrelem.
14.
Kontár még ocsmány szakmájában is! Toldoz, ragaszt, pepecsgél, tákol és a mesterek számára némi kis munkát mindig hagy: összeesküvés, kongresszus, börtön, bot, cenzúra, friss hóhérkodás vár rájuk; ha kevés az új bilincs, ócskákat fold ki szépen s ég-föld utálja jutalom fejében.
15.
Herélt, rongy lelke csak kettőt szeret: a láncot, amit önmagán visel s a mit másokra buzgón ráveret, vélvén, hogy férfi épp úgy hordja el. Golyhó Eutrop! Ész, jog, becsület, szabadság díszét nem foghatja fel. Rettenthetetlen - mert a jég nem érez; oly hitvány, hogy erénye is bűnné lesz.
16.
Hová bolyongjak, hogy jármát ne lássam? (Érezni nem fogom!) Nagy Róma lelke támadt imént föl szép Itáliában, de rálehelt e státus-dög s leverte. Ah! lánca sír dühében, bánatában, s jajgat felém sebzett Erin keserve! Még mindig vannak rabszolgák, királyok, hadsergek - és Bob ír rossz verset rájok!
17.
Fogadd e kis dalt, koszorús nagyom! Ha túl-őszinte és nyers íze van, zokon ne vedd: a Whig-színt nem hagyom, s politikám naiv még. (Komolyan!) Köpenyt forgatni ma divat s nagyon nehéz maradni egy hiten; olyan nehéz, hogy szinte abszurdnak találom. Igy van-e, Tórym, ultra-Júliánom?
|